Jól sáfárkodnak a dobópápa, Németh Pál örökségével a fiai.
Szerző: Zsofi
A Magyar Edzők Társasága új partnerekkel biztosítja a minőségi edzőképzést
A Magyar Edzők Társasága új együttműködéseket kötött a szakmai fejlődés jegyében.
A MET a Magyar Edzők Napján adta át a legrangosabb hazai edzői díjakat
Idén szeptember 25-én, a Magyar Edzők Napján a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen adták az edzői szakma legnagyobb hazai elismeréseit, a Mesteredzői díjakat, az Edzői Életmű díjakat, a dr. Ormai László-díjat, az Év Utánpótlásedzője díjat, a Kemény “Fecsó” Ferenc Nevelőedzői Életmű Díjat és az év Testnevelőtanár-Edzője Díjat.
Augusztusban Kovács Sarolta öttusatréner A hónap utánpótlásedzője
Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője augusztus díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím Kovács Sarolta öttusatréneré lett.
Búcsú Könye Irmától, a MET felügyelő bizottságának tagjától
Súlyos betegség után életének 72. évében elhunyt Könye Irma, a Budapesti Honvéd sokszoros magyar bajnok atlétája, majd versenyzői pályafutása után sikeres edzője, a Magyar Edzők Társaga felügyelő bizottságának a tagja.
Mondj köszönetet az edződnek! – Újra itt a #ThanksCoach kampány
Egy finn kezdeményezés, amely mára világméretű mozgalommá nőtte ki magát – ez a #ThanksCoach kampány, amelyhez immár hetedik alkalommal csatlakozik szervezetünk is.
Kenu-, öttusa- és birkózótréner az augusztusi díj három jelöltje
A hónap utánpótlásedzője díj júliusi kiírásának három jelöltje: Bedecs Ferenc kenu-, Kovács Sarolta öttusa- és Ligeti Richárd birkózóedző.
Döntöttek a MET 2025. évi díjazottjairól
A Magyar Edzők Társaság (MET) Mesteredzői Kollégiuma legutóbbi ülésén megvitatta a 2025. évi elismerésekre benyújtott pályázatokat, majd a különböző díjakra jelöltek névsorát az Elnökség elé terjesztette.
Júliusban Verrasztó Zoltán úszótréner A hónap utánpótlásedzője
Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője júniusi díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím Verrasztó Zoltán úszótréneré lett.
Ülésezett a Magyar Edzők Társasága Mesteredzői Kollégiuma és Elnöksége
Ülésezett a Magyar Edzők Társasága Mesteredzői Kollégiuma és az Elnöksége.
Martinkó Gábor: A tanítványok tartanak fiatalon
Az Utanpotlassport.hu-val együttműködésben indított Mestermunka című sorozatunkban az utánpótlásedzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz.
Ma lenne 90 éves Dömötör Zoltán
Ma lenne 90 éves Dömötör Zoltán, a magyar úszósport majd a vízilabdázás egyaránt ikonikus alakja, aki mindkét vizes sportban a legnépszerűbb egyéniségek közé számított.
Bakai József mesteredző: Halász Bence a magyar atlétika megmentője
A rúdugró Armand Duplantis világcsúcsa és a kalapácsvető Halász Bence győzelme tette felejthetetlenné a Gyulai István emlékversenyt a Nemzeti Atlétikai Központban. Bakai József mesteredzőt elsősorban a magyar atléták szerepléséről kérdeztük.
Búcsú Dr. Tamás Istvántól, a MET egykori főtitkárától
Életének 88. évében elhunyt Dr. Tamás István, a Testnevelési Egyetem Továbbképző Intézetének (TFTI) egykori igazgatója.
Cselgáncs-, kajak- és úszótréner a júliusi díj három jelöltje
A hónap utánpótlásedzője díj júliusi kiírásának három jelöltje: Flórusz János cselgáncs-, Márfi Gábor kajak- és Verrasztó Zoltán úszóedző.
Struhács György: Nyomot hagyni a tanítványok életében
Az Utanpotlassport.hu-val együttműködésben indított Mestermunka című sorozatunkban az utánpótlásedzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz.
Török Ferenc mesteredző elárulta a hosszú élet titkát
Török Ferenc kétszeres olimpiai bajnok öttusázó 90 éves.
Faragó Tamás mesteredző, a szingapúri női vízilabda világbajnoki döntőről
Faragó Tamás: Nem ezt vártuk a lányoktól, de a döntőbejutás is komoly siker!
Gellért Gábor: Következetesség és megújulás
Az Utanpotlassport.hu-val együttműködésben indított Mestermunka című sorozatunkban az utánpótlásedzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz.
A hónap utánpótlásedzője: Tibolya Péter öttusatréneré a júniusi díj
Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője júniusi díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím Tibolya Péter öttusatréneré lett.
Búcsú Horváth Lászlótól, a nemrég elhunyt, mindig vidám mesteredzőtől
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Horváth László olimpiai- és világbajnoki ezüstérmes öttusázó.



















