Erős bástyája Szombathely a magyar atlétikának
A tokiói atlétikai világbajnokságon is folytatódott a Szombathelyi Dobó SE versenyzőinek sikersorozata. A kalapácsvető Halász Bence harmadik bronzérmét nyerte, így a magyarok eddigi 16 világbajnoki medáljából, kilencet kalapácsvetők, nyolcat pedig a vasi klub atlétái szereztek. Az újabb eredményes szereplés után Németh Zsoltot, a Dobó SE vezetőedzőjét kérdeztük a siker titkáról…
Halász Bence és Németh Zsolt / Fotó: MASZ /
– Mi a Dobó SE sikerének a forrása, hiszen atlétái az érmeink felét szerezték a világbajnokságokon?
– A mérlegünk kicsit jobb, mert kilenc olyan vb-érmes versenyzőnk van, akinek édesapám, Németh Pál majd az én irányításommal készült. Sőt, a két ezüstérmes dobónk, Annus Adrián és Fazekas Róbert is tőlünk indult, apám tanítványai voltak. A folyamatosságot bizonyítja, hogy 1987 óta minden világbajnokságon volt döntős versenyzőnk a vébéken. Kevés ehhez hasonló teljesítmény van, például a finnek döntős sorozata gerelyhajításban most szakadt meg Tokióban, ahol versenyzőjük nem jutott be a fináléba. De hogy a kérdésere is válaszoljak, édesapám egy nagyon erős alapot rakott le a nyolcvana évektől Szombathelyen, tanítványa volt a világbajnoki érmes Horváth Attila, az Európa-bajnok Gécsek Tibor, a 2012-ben olimpia aranyat nyerő Pars Krisztián, és jómagam is. Halála után az ő munkáját folyattuk, testvéremmel Lászlóval. A munkánkat segíti Igaz Bálint fizioterapeuta és Kiss Szilárd edző.
Mester és tanítványa / Fotó: Frisss.hu /
– Nagyon színvonalas verseny volt a kalapácsvetés a világbajnokságon, amelyen három magyar jutott a döntőbe, s nyolcvankét méteren felüli dobással lehetett csak érmet nyerni. Halász Bence tavaly 79,97-
– Beértek a fiatalok, a kanadai Ethan Katzberg szuper tehetség, aki tavaly 22 évesen 84,12 méterrel győzött a párizsi olimpián, Tokióban pedig 84,70 méteres egyéni csúccsal védte meg világbajnoki címét. A szintén 23 éves, nagyszerű fizikai adottságokkal rendelkező német Merlin Hummel az idén dobta túl először a 80 métert. A világbajnokságon majdnem másfél métert javított az egyéni rekordján, s így nyolc centivel megelőzte Bencét. A 24 éves ukrán Mihajlo Kohan is veszélyes rivális lehet, 82,02 méteres egyéni csúccsal lett negyedik, Ők négyen kiemelkedtek a mezőnyből, s a következő években nagy csatát vívhatnak az érmekért. Jól helytált a 19 éves Szabados Ármin, a Haladás dobója, és versenyzőnk Rába Dániel is, aki bejutott a döntőbe.
– Az idén jelentősen fejlődött Halász Bence is, aki stabilan 81 feletti eredményeket ért el, az augusztusi Magyar Nagydíjon pedig 83,18 méteres egyéni csúcsot dobott. Minek tudható be ez a fejlődés?
– Változtattunk Bence erőfejlesztési módszerén. Ezenkívül leadott tíz kiló zsírt, s felszedett három kiló izmot. Emiatt sokkal gyorsabb lett, s jobban bírja az edzéseket is. Ez meglátszott az eredményein is. Hetedik érmét nyerte a világ-és Európa-bajnokságokon, amivel megelőzte a hat érmes Pars Krisztiánt.
– A 27 éves Rába Dániel betörhet az élmezőnybe?
– A kalapácsvetés nem a tinédzserek sportja. Pars Krisztián 28 éves volt, amikor az első érmét nyerte az Európa-bajnokságon, harminc évesen pedig olimpiai bajnok lett Londonban. Dani világversenyen először jutott a fináléba, ahol az idei legjobbjától alig elmaradva a 11. lett. További fejlődést várok tőle is…
– A nemzetközi szövetség elég mostohán kezeli a kalapácsvetést. Hogyan látja a sikerszámunk jövőjét?
– Nem lehetek derűlátó, mert annak ellenére, hogy ezen a világbajnokságon is minden földrész versenyzője indult, a nemzetközi szövetség valóban mostohán kezeli a kalapácsvetést. Pedig a dobószámok közül a leglátványosabb versenyszám. Sajnos, olyanok döntenek a például arról, hogy milyen versenyszámok szerepeljenek a Gyémánt-liga versenysorozatban, akik…. Hogy finoman fogalmazzak, akik nem állnak feladatuk magaslatán.
Halász Bence a párizsi olimpián ezüstérmet szerzett. / MOB-Média/Molnár Ádám /
– A Magyar Atlétikai Szövetség alelnökeként hogyan ítéli meg a 17 fős magyar válogatott tokiói szereplését?
– Nem az én feladatom, hanem a szakvezetésé az értékelés. Az atlétika mérhető sportág, s az eredmények nem hazudnak… Az én és kollégáim feladta, hogy felkészítsük a versenyzőinket, s gondoskodjunk a megfelelő utánpótlásról. Mi évtizedek óta nem csak ígérkedünk, hanem teljesítünk Szombathelyen, s ezt legjobban a világversenyeken nyert érmeink bizonyítják.
A magyar érmes atléták a világbajnokságokon
- 1991, Tokió: 2. Bagyula István (rúdugrás), 3. Horváth Attila (diszkosz)
1993, Stuttgart: 3. Gécsek Tibor (kalapács)
1995, Göteborg: 3. Gécsek, 3. Ináncsi Rita (hétpróba)
1999, Sevilla: 2. Németh Zsolt (kalapács)
2003, Párizs: 2. Annus Adrián (kalapács), 2. Fazekas Róbert (diszkosz)
2005, Helsinki: 3. Zsivoczky Attila (tízpróba)
2011, Tegu: 2. Pars Krisztián (kalapács)
2013, Moszkva: 2. Pars
2017, London: 2. Márton Anita (súlylökés), 3. Baji Balázs (110 m gát)
2019, Doha: 3. Halász Bence (kalapács)
2023, Budapest: 3. Halász
2025, Tokió: 3. Halász
Forrás: Salánki Miklós


