DÍJAK, ELISMERÉSEK
Mesteredzői díj
A Mesteredzői díjat a Magyar Edzők Társaságának elnöksége évente legfeljebb három szakembernek ítélheti oda pályázat vagy jelölés alapján, az éves felhívás feltételei szerint. Az érvényes pályaműveket, jelöléseket a Mesteredzői Kollégium értékeli, és javaslatot tesz a cím odaítélésére, amely aranyból készült Mesteredzői Jelvény és Mesteredzői Plakett adományozásával jár. A kitüntetés átadására minden évben szeptember 25-én, a Magyar Edzők Napján kerül sor.
Ifj. Tomhauser István
Benczur Márton
Kissné Oroszi Edit
Győrik Csaba
Magyarovits Zoltán
Oláh Tamás
Kemény Dénes
Hüvös Viktor
Bánhidi Ákos
Virth Balázs
Edzői életműdíj
Az Edzői életműdíjat a Magyar Edzők Társaságának elnöksége évente legfeljebb öt szakember részére adományozhatja pályázat vagy jelölés alapján, az éves felhívásban meghatározott feltételek szerint. Az érvényes pályázatokat és jelöléseket a Mesteredzői Kollégium értékeli, majd javaslatot tesz a díj odaítélésére. Az elismerés „Edzői életműdíj” plakett, díszoklevél, valamint egyszeri, 200.000 forint összegű pénzjutalom adományozásával jár. A díj átadására minden évben szeptember 25-én, a Magyar Edzők Napján kerül sor.
Dr. Molnár Sándor
Lengyák György
Hegedűs József
Dr. Hamza István
Geleta Károly
Csathó Józsefné Dragos Ágnes
Bakosi Béla
Hubik András
Kámán Ferenc
Osztie Géza
Mészáros Györgyné
Koós Hutás László
Struhács György
Ormai László-díj
Az Ormai László-díjat a Magyar Edzők Társasága Elnöksége adományozza évente legfeljebb 2 fő részére. A díjazottak személyére az év legeredményesebb edzői közül a Mesteredzői Kollégium tesz javaslatot. Az Ormai László-díj az „Ormai László-díj” plakett és díszoklevél, valamint 200.000.- Ft egyszeri jutalom adományozásával jár. A Díj átadása minden évben A Magyar Edzők Napján (szeptember 25) történik.
Karlik Pál
Bognár György
Andrásfi Tibor
Varga Zsolt
Vámossyné Oláh Zsuzsanna
Szalma László
Ifj. Tomhauser István
Eperjesi László
Aranyjelvény kitüntetés
A Magyar Edzők Társasága Aranyjelvénye díjat a Magyar Edzők Társasága Elnöksége adományozza. A Díjban részesülnek a Mesteredzői Kollégium mindenkori tagjai, a Magyar Edzők társasága tiszteletbeli elnöke, a Magyar Edzők Társaságának tiszteletbeli elnökségi tagja(i) és a Magyar Edzők Társasága tiszteletbeli főtitkára. Ezen túl a Díj évente legfeljebb 1 fő, a Magyar Edzők Társaságában legalább 10 éves kiemelkedő tevékenységet végző személy részére adományozható. A díjazottak személyére a Magyar Edzők Társasága elnöke tesz javaslatot. A Díj „A Magyar Edzők Társasága Aranyjelvénye” jelvényt adományozásával jár. A Díj átadásának időpontjáról a Magyar Edzők Társasága elnöksége dönt.
A Magyar Edzők Társasága Díj posztumusz is adományozható.
Dr. Soós Ágnes
Schmitt Pál
Prof. Dr. Tihanyi József
Gallov Rezső
Dr. Ormai László
Díszoklevél kitüntetés
A Magyar Edzők Társasága Díszoklevele kitüntetés a Magyar Edzők Társasága elnöksége adományozza évente legfeljebb 3 fő részére. A Díjban részesülhetnek azok a személyek, akik a Magyar Edzők Társasága célkitűzéseinek megvalósítását hosszabb időn keresztül támogatták. A díjazottak személyére a Magyar Edzők Társasága elnöke tesz javaslatot. A Díj „A Magyar Edzők Társasága Díszoklevele” oklevél és 200.000-Ft egyszeri pénzjutalom adományozásával jár. A Díj átadásának időpontjáról a Magyar Edzők Társasága elnöksége dönt.
Haász Péter
Dikácz Ernő
Bendiner Nóra
Dr. Tamás István
Dr. Mónus András
Marián Ildikó
Dr. Harsányi László
Az év utánpótlásedzője díj
A Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu portál és Porsche Hungária közös díja. A Díjat a Magyar Edzők Társasága adományozza. A díjazott személyére a Hónap Utánpótlásedzői közül a Mesteredzői Kollégium tesz javaslatot. Az Év Utánpótlásedzője díj egyszeri 1.000.000- Ft pénzjutalom adományozásával jár. A Díjjal járó pénzjutalmat a Porsche Hungária biztosítja. A Díj átadása minden évben a Magyar Edzők Napján (szeptember 25) történik.
Kaliba Viktor
Kocsis Márta
Sótonyi László
Horváth János
A hónap utánpótlásedzője díj
A Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria által 2022. januárjában alapított díjak.
Az alapítók az edzői munka sikerességének megítélésekor figyelembe veszik az adott időszak világversenyein, nemzetközi eseményein, legjelentősebb hazai viadalain, bajnokságain elért eredményeket, de a díjra történő jelölésnél ugyancsak döntő szempont a kiválasztott szakmai múltja, megfelelő edzői végzettsége, erkölcsi feddhetetlensége, példaértékű nevelői munkája. A díjazottakról a három alapító szervezet képviselőiből álló kuratórium dönt; a havi győztesek 250 ezer forintos pénzdíjazásban részesülnek.
Kovács Attila
Ligeti Richárd
Riba Ferenc
Kőnig Gábor
Tokaji Viktor
Gál László
Kropkó Andrea
Neu Gábor
Kovács Sarolta
Dr. Verrasztó Zoltán
Dr. Tibolya Péter
Fürdök Gábor
Kovács Attila
Kissné Oroszi Edit
Gerevich György Nevelőedzői díj
A díjat a sportért felelős államtitkárság alapította 2024-ben, kifejezetten azzal a céllal, hogy elismerje a nevelőedzők munkáját.
A nettó 250 ezer forintos pénzjutalommal járó Gerevich György Nevelőedzői díjat 2024-től havonta ítélik oda és negyedévente osztják ki.
Turi-Varga Zsuzsanna
Tóth István
Csomai József
Halla Péter
Sikter Zsuzsanna
Módos Viktória
Mácsik Miklós
Lévai Zoltán
Hegedüs Zoltán
Kemény „Fecsó” Ferenc Nevelőedzői Életműdíj
A díjat a sportért felelős államtitkárság alapította 2024-ben, kifejezetten azzal a céllal, hogy elismerje a nevelőedzők munkáját.
Az egymillió forintos elismeréssel járó Kemény „Fecsó” Ferenc Nevelőedzői Életműdíjat először 2024. szeptember 25-én, az Európai Sporthét keretében, a Magyar Edzők Napján adják majd át.
Lakicsné Mihály Ilona
Agócs Mihály
Az Év Testnevelőtanár-edzője díj
Az Év Testnevelő-edzője díj a Magyar Edzők Társasága és a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete közös díja. A díjazott személyére a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete tesz javaslatot, tagjai közül. A díjat a Magyar Edzők Társasága adományozza. A díjazott a kitüntetést kiváló testnevelő tanári és eredményes edzői tevékenysége elismeréséért kapja. A díj elismerő oklevél és 200.000- Ft egyszeri pénzjutalom adományozásával jár. A díj átadása minden évben a Magyar Edzők Napján (szeptember 25.) történik.
Karagics Mátyás
Scheidler Géza