Nemzetközi projektek
ICOACHGIRLS+ Projekt
Az iCoachGirls+ (rövidítve ICG+) egy Erasmus+ Sport társfinanszírozással megvalósuló projekt 2026 – 2028 közötti időszakra. Az új projekt a már befejezett ICOACHGIRLS sikerére építve kiterjeszti a korosztályi tartományt, elmélyíti a kutatási bázist és új európai partnerekkel működik együtt. A projekt főkoordinátori szerepét a Sport Ireland és az ICCE Sport Coaching Europe közösen látják el, míg konzorciumi tagjai a Magyar Edzők Társasága; az Európai Röplabda Konföderáció (Confédération Européenne de Volleyball); a Német Sportifjúság, a Német Olimpiai Sportszövetség keretében működő ifjúsági szervezet (Deutschen Olympischen Sportbund); a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség európai közigazgatási szerve (FIBA Europe) és az Eurázsiai Speciális Olimpia (Special Olympics Eurasia).
Legfőbb célja, hogy vonzóvá tegye az edzői hivatást hölgyek körében, ezzel növelve az edzőnők számát a sportvilágban. Ezen felül növelje a fizikai aktivitást és a sportban való részvételt a serdülő korú lányok körében annak érdekében, hogy hasonló arányban vegyenek részt szervezett keretek közötti fizikai aktivitásban, sportolásban, mint az azonos korú, és ugyanolyan vonzó sportolási lehetőségeket kapó fiúk. A projekt a 12–16 éves lányokat és a 16–24 éves leendő és meglévő női edzőket támogatja, miközben a tapasztalt női edzők kompetenciáját és önbizalmát is növeli.
A projekt főbb tevékenységei közé tartozik a lányok és Z-generációs női edzők munkáját akadályozó és motiváló tényezőkkel kapcsolatos új kutatás, 25 sportközpont létrehozása a partnerországokban, 750 lány bevonása, valamint 150 gyakornok edző képzése és mentorálása, akiket 50 tapasztalt vezetőedző támogat. Az ICOACHGIRLS+ gyakorlati útmutatókat, sportközpont-irányelveket, valamint hibrid és e-learning edzői tanfolyamokat fog kidolgozni egy átfogó értékelési keretrendszer mellett.
A projekt 2026. január 22-én Dublinban tartotta nyitóülését. A projekt eredményeit digitális platformokon, közösségi médiában, célzott érdekképviseleten és három multiplikátor rendezvényen osztják meg Írországban (2026), Magyarországon (2027) és Németországban (2028).
iCoachKids Projekt
Az iCoachKids (iCK) néven elfogadott 2016-1-UK01-KA202-024445 sz. 3 éves Európai Unió Erasmus+ Education programja által támogatott projekt 2016-2019 között kerül megvalósításra
képzés, továbbképzés támogatására innováció és stratégiai partnerségek, valamint helyes gyakorlatok tapasztalatcseréjének bevonásával. A Projekt a gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó edzők képzésére, továbbképzésére irányul.
Az iCK szükségszerűségét az magyarázza, hogy az EU-ban legalább nyolcmillió edző dolgozik gyermekekkel és fiatalokkal, de legtöbbjük a legalacsonyabb szintű edzői képesítéssel
rendelkezik, illetve van, hogy egyáltalán nem rendelkezik képesítéssel.
Az iCK a fenti hiányosságra építve arra törekszik, hogy egy olyan tanulóközpontú, közösségen alapuló, együttműködő megközelítést alkalmazzon, amely innovatív képzési és továbbképzési lehetőségeket biztosít gyermekekkel és a fiatalokkal foglalkozó edzők számára.
iCK céljai:
• interaktív online platform kialakítása, melyen keresztül az edzők megoszthatják tapasztalataikat és egymástól tanulhatnak;
• ingyenes, a projekt során kifejlesztett e-learning képzés;
• új és nemzetközileg fellelhető szakmai anyagok gyűjteményének rendelkezésrebocsátása edzők és szülők számára;
• rendszeres blogok és cikkek nemzetközi szakértőktől;
• Európai edzőképzési tanterv kialakítása fiatalokkal foglalkozók számára (EuropeanCoaching Children Curriculum);
• esettanulmányok és jó gyakorlatok gyűjteménye a gyermek- és ifjúsági sportról,valamint az e területen dolgozó edzők képzéséről és továbbképzéséről;
• jelentés a projektben részt vevő hét európai országból a fiatalokkal foglalkozó edzői munkaerő sajátosságáról.
CoachForce21 Projekt
A CoachForce21 projekt célja, hogy erősítse a már meglévő és segítse az újonnan létrejövő edzői érdekképviseleti szervezeteket; gyakorlati példák bemutatásával ösztönözzön EU-s országokat edzői képviseletek működtetésére, és támogatást nyújtson a XXI. század
követelményeinek megfelelő edzői képviseleteknek a sportpolitikai döntéshozatalban.
A projekt fő tevékenységei:
- Jelenlegi edzői képviseletek feltérképezése az EU 28 tagállamában
- Létező edzői szervezetek munkájának feltérképezése a 28 tagállamban
- Az edzői életpálya elismerése érdekében átfogó, az edzőket támogató érdekképviseleti szervezetek ösztönzésére szakmai, szervezési, képviseleti és minőségbiztosítási területeken útmutató kidolgozása meglévő, és megalakulni készülő edzői érdekképviseletek számára
- Hatékony együttműködés, networking elősegítése az edzői érdekképviseleti szervezetek, edzők, munkáltatók, nemzeti és nemzetközi sportszervezetek, valamint kormányzatok
között
CSI Projekt
A Coach Sport Integrity néven elfogadott 590595-EPP-1-2017-1-EL-SPO-SCP sz. 2 éves Európai Unió által támogatott projekt az edzők számára megvalósuló képzés fejlesztésére valósul meg a sport integritásról. A Projekt 2018-2020 között kerül lebonyolításra 8 európai ország részvételével.
A C.S.I. Projekt célja:
• Az edzői szakma elismerésének elősegítése, legmagasabb szintre emelése
• Az edzők által képviselt sportágak közvélemény által megítélt szellemi értékének,
• A sport integritás határain átnyúló fenyegetések kezelése (doppingvétség, fogadási csalás, manipulált mérkőzésrögzítés, „bundázás”, erőszak, vesztegetés)
• Az intolerancia és diszkrimináció minden formája elleni fellépés
A projekt fő feladatának tekinti, hogy új, innovatív és egyedi képzés kidolgozásával felkészítse és képezze a sport minden területén és szintjén működő edzői társadalmat Európa szerte, és ezért az alábbiak megvalósítására törekszik:
1. Edzőképzés, továbbképzés a sportban fellelhető szabálytalan, korrupt és társadalomellenes magatartás globális méretéről és terjedelméről.
2. Etikus keret biztosítása az edzői gyakorlat során közvetített értékek következményeire mért ártalmakról.
3. Az edzők részére tudásátadás, kompetencia és készségek biztosítása a sport integritását fenyegető veszélyek kezeléséről (doppingvétség, fogadási csalás, vesztegetés).
4. Etikus munkavégzés biztosítása (hitelesség, átláthatóság és integritás).
5. A jó gyakorlatból, esettanulmányokból szakmai előmenetel biztosítása, a tapasztalatokkal kutatási tanulmányok támogatása.