Storcz Botond a MET elnökségének tagja Hétéves korában ismerkedett meg kedvenc sportágával a kajakozással Storcz Botond, amit azóta is - ha teheti - rendszeresen, napi szinten űz. Versenyzőként három olimpiai bajnoki-, négy világbajnoki- és négy Európa-bajnoki címet...
Szerző: Török Alexandra
Szalma László – MET Elnökségi tag
Szalma László a MET elnökségének tagja Szalma László, egyetemi docens, mesteredző a Magyar Edzők Társasága elnökségében a sportágak királynőjét, az atlétikát reprezentálja. A nagymarosi általánosban végérvényesen elkötelezte magát az atlétika mellett.Az úttörő olimpia...
Erdei Zsolt: A nevelőedzői szerep az egyik legnehezebb
A Magyar Edzők Társasága és az Utanpotlassport.hu együttműködésében indított Mestermunka című sorozatban az utánpótlásedzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz.
Mészáros Lajos – MET Elnökségi tag
Mészáros Lajos Szigetújfalun született, 1949-ben. Az általános iskola elvégzését követően a Kandó Kálmán Műszeripari technikumba iratkozott be. 1964-ben ismerkedett meg a kosárlabdával a Budapesti Honvéd utánpótlás játékosaként, ahol többször volt utánpótlás bajnok....
Kovács Zoltán – MET Elnökségi tag
Kovács Zoltán a MET elnökségének tagja Nyilván nem véletlenül lett sportága, a jégkorong életre szóló foglya az 1962-ben született Kovács Zoltán, hiszen már tízévesen felfigyeltek rá a Műjégpálya jegén korcsolyázgató diáksereg egyikeként. Meghívták a Központi...
Beliczay Sándor – MET Elnökségi tag
Beliczay Sándor a MET elnökségének tagja Beliczay Sándor, mesteredző Győrben kezdett el vívni, méghozzá az édesapjától tanulta az alapokat, aki a Győri ETO edzőjeként nevelte a fiatalokat.Saját bevallása szerint nem volt különösebben tehetséges, inkább a szorgalmi...
Fazekas Erzsébet – MET Elnökségi tag
Fazekas Erzsébet a MET elnökségének tagja Fazekas Erzsébet Veszprémből indult és magasugróként elég sokra vitte. Legjobb eredménye ugyanis 190 centiméter volt.Nem akart az egy generációval előtte járt Mátay Andrea nyomába eredni. A fedett pályás világcsúcstartó (198...
Dr. Mészáros János – MET alelnök
Dr. Mészáros János a MET alelnöke Dr. Mészáros János József jogot végzett a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának nappali tagozatán. 1999-től a Mészáros Ügyvédi Iroda tulajdonosaként és vezetőjeként dolgozik.A japán eredetű küzdősporttal, a karatéval...
Prof. dr. h. c. Mocsai Lajos – MET alelnök
Mocsai Lajos, a MET alelnöke 1954. március 10-én Szegeden született. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola hallgatója, valamint a Tisza Volán NB I-es csapatának játékosa volt. 1974-ben kezdte tanulmányait a TF-en, ahol 1978-ban diplomát szerzett, tanársegéd lett, és...
Molnár Zoltán – MET elnök
Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társasága (MET) elnöke 1955. június 11-én született Nyírbátorban, szülőföldjére rendkívül büszke.Mivel nehéz sorban éltek, szakmát tanult, majd később a gimnáziumi érettségit is megszerezte. Ezt követően első diplomáját 1989-ben a TF-en,...
Dr. Kemény Dénes – a MET alelnöke
Dr. Kemény Dénes, a MET alelnöke 1954. június 14-én született Budapesten.Életének már születésekor meghatározó momentuma volt, hogy édesapja a vízilabdázás legendás nevelőedzője, Kemény Ferenc, Fecsó bácsi. Kemény Dénes a BVSC-ben kezdett vízilabdázni, majd 1971-ben,...
Egy nap az utánpótlásért konferencia
Konferencia a fiatalok sportjáról az Utanpotlassport.hu szervezésében, a Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével, immár 15. alkalommal
Jákó Csaba: Tehetségek mindenhol vannak, csak fel kell ismerni őket
A Magyar Edzők Társasága és az Utanpotlassport.hu együttműködésében indított Mestermunka című sorozatban az utánpótlásedzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz.
A hónap utánpótlásedzője: ökölvívó-, triatlon- és cselgáncstréner az októberi díj három jelöltje
A hónap utánpótlásedzője díj októberi kiírásának három jelöltje: Dorkó Péter ökölvívó-, Kropkó Andrea triatlon- és Szabó Tibor cselgáncsedző.
Kőnig Gábor: Jó játékosokat és kiváló karaktereket szeretnék nevelni
A Magyar Edzők Társasága és az Utanpotlassport.hu együttműködésében indított Mestermunka című sorozatban az utánpótlásedzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz.
„Szenior Sport Fórum” címmel rendezett konferenciát a Magyar Edzők Társasága
Október 30-án a Magyar Sport Házában „Szenior Sport Fórum” címmel a Magyar Edzők Társasága konferenciát rendezett, melyen a magyarországi szenior sport szervezeteinek képviselői vettek részt.
Orendi Mihály: A rendszertelenségből próbáltam rendszert csinálni
Az Utanpotlassport.hu-val együttműködésben indított Mestermunka című sorozatunkban az utánpótlásedzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz.
Elhunyt Dr. Bordás György
Dr. Bordás György október 26-án 78 éves korában hosszú betegség után bekövetkezett haláláig az egész életét sportközelben töltötte
MET szervezésében: Szenior Sport Fórum
A Magyar Edzők Társasága a Sportoló Nemzettel együttműködve Szenior Sport Fórumot rendez 2025. október 30-án.
Ingyenes Gyermekvédelmi képzést szervez a MET
A Magyar Edzők Társasága ebben az évben még két alkalommal biztosít lehetőséget az edzők számára, hogy teljesítsék az „Etika a sportban, gyermekvédelmi ismeretek” című képzést.
Gyarmati Dezső 1956-ról: A szívemre, s nem az eszemre hallgattam
A 12 éve elhunyt Gyarmati Dezső, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó 1927. október 23-án Miskolcon született. A Nemzet Sportolójának életét is jelentősen megváltoztatta születésnapján, 1956. október 23-án Budapesten kitört forradalom.




















