Élete nehéz tusáit is megnyerte Benedek Gábor
Kilencvennyolcadik
Hadapródként tizenöt évesen kezdett öttusázni, huszonöt évesen pedig a helsinki olimpián egyéniben ezüst-, csapatban aranyérmes lett. Több mint hetven éve hogyan edzettek ebben a nehéz, összetett sportágban?
– Az öttusa akkor katonai sportágnak számított, jól szolgálta a kiképzést a vívás, a lövészet és a lovaglás is. A marosvásárhelyi kadétképzőben Benkő Tibor testnevelő tanár és vívómester ajánlására kezdtem öttusázni, s két év múlva, 1943-ban már indultam ifjúsági versenyen. Aztán a háború miatt majdnem öt év kényszerszünet következett, mert a dániai hadifogságból csak 1948-ban térhettem haza. Mi akkor amatőrök voltunk, én Csepelen dolgoztam. Reggel fél ötkor keltem, mentem úszni a Margit-szigetre, majd utána dolgozni Csepelre. Délután és este folyattuk az edzéseket a többi tusában. Szerencsére kiváló edzőink voltak, Karácsony László, Hegedüs Frigyes, Tóth Béla, a legendás lovasedző, aki nem kapott útlevelet, ezért a világversenyre nem tarthatott velünk.
Mennyit változott az öttusa az elmúlt hét évtized alatt?
– Rengeteget, a mi időnkben egy kemény, férfias, nagy terhelést jelentő sportág volt. Például négy kilométeres nehéz tereplovaglással, négy kilométeres terepfutással. A diktatúrában kezdetben megtűrt sportág volt az öttusa, szerencsére a szovjetek is elkezdték. Emlékszem, a munkahelyemen a párttitkár mennyire meglepődött, amikor megjött a kikérőm a moszkvai versenyre. Az ottani jó szereplésnek is köszönhettük, hogy 1952-ben indulhattunk az olimpián. A Helsinkiben nyert ezüstérmem és Kovácsi Aladárral és Szondy Istvánnal nyert csapat aranyérmünk alapozta meg, hogy az öttusa hazánkban is ismert lett, majd elismert sikersportág.
Készítő: Bojár Sándor | Forrás: MTI/MTVA
Hogyan emlékszik Higany nevű lovára?
– A lovam története jól jellemzi azt a korszakot. Az olimpiai sikerünk után 1953-ban részt vehettünk chilei világbajnokságon, ahol egyéniben aranyérmes lettem. Győzelmemért Farkas Mihály honvédelmi miniszter Higany nevű lóval jutalmazott meg. Az 1956-os melbourne-i olimpia lovasversenyét, a szigorú ausztráliai törvények miatt Stockholmban rendezték meg, ahol olimpiai bajnok csapattársam, Szondy István indult díjugratásban Higannyal, de ellenszegülés miatt kizárták. Az ötvenhatos magyar forradalom után, az olimpiára utazva beválasztottak a sportolók forradalmi bizottságába. Mivel a forradalom elbukott, azt javasoltam szolidaritásukat kifejezve, hogy ne fogjanak kezet szovjet ellenfeleikkel az olimpián. Ezért aztán a hazaérkezésem után eltiltottak a versenyzéstől, sőt a Honvédból is kizártak. Nem kaptam munkát, ezért elhatároztam, hogy szikvízüzemet nyitok Kelenföldön. Ehhez viszont pénz kellett a gépre, így kénytelen voltam eladni kedvenc lovamat, Higanyt. Jelentkezett is érte egy osztrák vevő. Ezért felkerestem Hegyi Gyulát, a sporthivatal elnökét, aki meglepetésemre fogadott. Elmondtam neki, hogy el akarom adni Higanyt Ausztriába. Azt mondta, szó sem lehet róla, s felajánlott érte harminc ezer forintot. Nem tehettem mást, el kellett fogadom. Később tudtam meg, hogy az állam eladta az osztrákoknak háromszor ennyiért. Sőt, osztrák színekben a római olimpián is versenyzett. Hát Higany segítségével lettem szódás, dolgoztam minden nap reggeltől estig, hogy el tudjam tartani a családomat.
Készítő: Várkonyi László | Forrás: MTI
Miért fogadta meg a 1968-ban a hegyeshalomi határon, hogy soha többé nem tér vissza Magyarországra?
– Ez egy nagyon szomorú történet. Még mindig, alig tudok beszélni róla. A 14 éves Éva lányom beteg lett, leukémiás. Feleségem, aki híres gyerekgyógyász, Heim Pál unokája volt, elintézte, hogy lányunk részt vehet Bayer cég új gyógyszerének
Gábort hogyan sikerült kijuttatni Németországba?
– Tudtuk, hogy a leveleinket ellenőrzik, ezért mi tehetetlenek voltunk. Anyám és bátyám Ferenc szervezte meg, hogy egy ismerősünk, egy furgon hátsó ülése mögött kialakított szűk búvóhelyen kicsempéssze Gábort Magyarországról. Képzelheti, milyen boldogság volt, amikor a hosszú és kockázatos út után magunkhoz ölelhettünk Gábort…
Sikeres sportpályafutása mellett sok tragédia is érte, apja és lánya korai halála, Dániában szökés miatt bebörtönözték, ötvenhat után a forradalom melletti kiállása miatt kiközösítették. Mégis, néhány éve azt nyilatkozta, hogy szerencsés embernek tartja magát. Miért?
– Mert hívő vagyok, s a hit erőt adott, átvészelni a legfájóbb nehézségeket is. A földi élet minden ember számára teli van nehézséggel is… Amikor tizennyolc évesen Dániából egy bérelt csónakon szöktem át Svédországba, egy hatalmas hajó hullámai majdnem betemetett, de Isten megsegített, megmenekültem.
A kilencvennyolcadik karácsonyára készülve, hogy van?
– A koromhoz képest jól. Mert mindennap délelőtt két órát, este pedig másfelet gyaloglok. Idős korban is nagyon fontos a mozgás! Nem szeretem, amikor arról, kérdeznek, hogy én lettem a világ legidősebb olimpiai bajnoka. Engem ne mutogassanak, nem akarok a százhárom éves korában elhunyt Keleti Ágnes utódja lenni.
Hol és kivel ünnepli Jézus születését?
– Gábor fiammal és családjával… Tibor unokám magyar állampolgár lett, Budapesten tanult. Most lesz a házavatója otthon, de erre, nem megyek el, mert a hidegben nem szívesen utazom már. Noémi unokám a Bajor-Alpokban lakik, a családjával jön hozzánk ünnepelni. Nekem, a legnagyobb ajándék, hogy együtt a család. Aztán elmegyek a gyülekezetbe, ezt az ajándékot az Istennek megköszönni. És ha az egészségem engedi, akkor nyáron megyek haza Pilismarótra, ahol a nyaralónk van.
Forrás: Salánki Miklós