Elhunyt dr. Mezey György mesteredző
84 évesen elhunyt a magyar labdarúgás kiemelkedő alakja, Mezey György, aki máig utolsó szövetségi kapitányként vezette ki a nemzeti együttest egy világbajnokságra. A magyar szövetség (MLSZ) életműdíjas mesteredzője 1985-ban nemcsak itthon lett a legjobb tréner, hanem egész Európa-szerte nem találtak nála érdemesebbet az év szövetségi kapitánya díjra, emellett pedig klubszinten is maradandót alkotott. A halálhírt közlő Magyar Labdarúgó-szövetség Mezey Györgyöt a saját halottjának tekinti.
Már játékosként elkezdett edzősködni
Mezey György 1941. szeptember 7-én a ma már Szerbia területén lévő, de abban az időszakban (1941–1944) épp újra Magyarországhoz tartozott Topolyán látta meg a napvilágot, labdarúgó-pályafutását viszont már Budapesten, a Rákosligeti AC-ben kezdte meg 1954-ben, majd Testnevelési Főiskola sportklubjában, a TFSE-ben folytatta. Volt a Keszthelyi Haladás, a Budafoki MTE és az MTK futballistája is, majd 1971-ben a Budapest Spartacus színeiből vonult vissza.
Játékoskarrierjében nem jegyezhettek fel jelentős eredményt, de már 1965-ben elkezdett edzősködni is, ezen a területen pedig hamar megmutatkozott a tehetsége. Volt kitől ellesni a fortélyokat, korábbi edzői között Hidegkuti Nándor és Kovács Ferenc is megtalálható.
A Keszthelynél elkezdett munkáját a Spartacusnál is folytatta, 1971-től kezdve pedig a BVSC korosztályos csapataival foglalkozott, ahol egyik kedvenc felfedezettje Törőcsik András volt.
1983-ban a leköszönő Mészöly Kálmán utódjaként a felnőttválogatott szövetségi kapitányának választották. A szakember olyan újszerű taktikát és rendszert alkalmazott a válogatottnál, amellyel meglepte nem csak Európát.
Az eddigi utolsó kapitány, akivel kijutottunk egy világbajnokságra
Mezey György eligazítást ad a május 28-i edzésen Nagy Antalnak, Varga Józsefnek, Burcsa Győzőnek és Kardos Józsefnek a mexikói labdarúgó vb alatt
Mezey György 84 éves volt (Fotó: MTI/Németh Ferenc)
Az 1982-ben mesteredzővé váló Mezeyt a vb-selejtezők után 1985-ben az év edzőjének választották meg itthon, valamint az év európai szövetségi kapitánya elismerést is bezsebelhette.
Mezeyt 2011-ben másodszor választották meg az év edzőjének Magyarországon, érdemei elismeréseként pedig 2019-ben az MLSZ életműdíjával tüntették ki.
Az MLSZ 2019-es életműdíjában kiemelte, hogy ő az egyetlen magyar szakember, akit anno a londoni World Soccer egy esztendő végén a világ legjobb szövetségi kapitányának választott meg.
Fehérváron 2011-ben díszpolgárrá is avatták.
Sportvezetőként is számos feladatkörben próbálta ki magát
Az 1980-as években a nemzetközi szövetség (FIFA) technikai bizottságának instruktora volt, a BVSC-nél vállalt szakosztály-igazgatói tisztségéről már ejtettünk szót, de volt 1994-ben az NB I-es liga elnöke, a következő két évben pedig az MLSZ szakmai igazgatója is.
A honi edzőképzés egyik vezető alakja 1997-től az Edzőközpont igazgatója volt, itt dolgozta ki az edzőképzés új szabályait, átvezetve az UEFA elveit a magyar gyakorlatba.
Az MLSZ elnökségi tagja volt 1999 és 2006 között, sőt 1999 és 2000, valamint 2005 és 2006 között volt az MLSZ alelnöke is.
A fehérvári sportigazgatói időszaka során a felcsúti Puskás Akadémia vezetője is volt, mindkét helyen 2011-ben búcsúzott, egy évvel később pedig az edzőképzés vezetői pozíciójából is távozott.
Mezey 1990-ben egyetemi doktori címet szerzett a Testnevelési Főiskolán, egy évvel később címzetes egyetemi docenssé avatták, beceneve nem véletlenül volt tehát Dottore.
Íróként két könyve jelent meg, az Élvonalbeli labdarúgók felkészítése 1988-ban, két évvel később pedig a Gyöngyvirágtól a lemondásig, de több mint száz publikációját is közölték.
Forrás: index.hu

