A MET a Magyar Edzők Napján adta át a legrangosabb hazai edzői díjakat

Idén szeptember 25-én, a Magyar Edzők Napján a Dr. Koltai Jenő Sportözpontban adták át az edzői szakma legnagyobb hazai elismeréseit, a Mesteredzői díjakat, az Edzői Életműdíjakat, a Ormai László-díjat, az Év Utánpótlásedzője díjat, a Kemény “Fecsó” Ferenc Nevelőedzői Életműdíjat, az Év Testnevelőtanár-Edzője díjat, a MET-Aranyjelvény kitüntetéseket, a MET-díszokleveleket. Illetve a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemel közösen alapított Jubileumi Emlékoklevelek átadására is sor került.

A Magyar Edzők Társasága (MET) 2026-ban már nyolcadik alkalommal ünnepli szeptember 25-én a Magyar Edzők Napját. A dr. Koltai Jenő Sportközpontban rendezett pénteki eseményen elhangzott, hogy a MET 2019-ben csatlakozott a Finnországból indult, mára világméretűvé vált #ThanksCoach kezdeményezéshez. A kampány célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az edzők áldozatos és sokszor a háttérben végzett munkájára, valamint arra, hogy a sportolók sikerei mögött mindig ott áll egy felkészült, elhivatott szakember, aki tudásával, példamutatásával, biztatásával és támogatásával hozzájárult fejlődéséhez és sikereihez. A #ThanksCoach kampány hagyományosan a szeptember 25-i Magyar Edzők Napját vezeti fel.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Szántó Dávid a BM Sportért Felelős Államtitkárság helyettes államtitkára, valamint Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, a Nemzet Sportolója és a Magyar Virtuális Sportmúzeum megalapítója.

Güttler Károly: Másképpen kell motiválni a mai gyerekeket

Fotó: Vörös Nándor

„Mindannyian a sportból jövünk, mindenkinek volt egy első edzője” – mondta Szántó Dávid, majd felidézte a kisgyerekként megélt kora hajnali kelések időszakát, amikor az edzője mindig percnyi pontosan érkezett és felvette őt az autójába.

„A sportban az edzők végzik a legkeményebb munkát: felfedezik a tehetségeket és megtartják azokat is, akikből nem lesz olimpiai bajnok. A sportvezetők dolga egyszerűbb, nekik csak elő kell teremteniük a feltételeket”

– vélekedett, majd hozzátette: azon fogunk dolgozni, hogy az edzői pálya vonzó legyen, és mindig legyen, aki hajnalban várja és edzésre viszi a tanítványát.

Güttler Károly: Másképpen kell motiválni a mai gyerekeket

Szántó Dávid | Fotó: Vörös Nándor

„A sport két legfontosabb szereplője a sportoló és a mester, és ezt már a sporttörvény is rögzíti” – emelte ki Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társasága elnöke, és megemlítette, hogy a magyar sportban 15-20 ezer edző dolgozik. Arról is beszélt, hogy két jubileumot is ünnepel a magyar sport:

25 éves a Magyar Edzők Társasága és 35 éves a Mesteredzői Kollégium.

Güttler Károly: Másképpen kell motiválni a mai gyerekeket

A képen balról: Molnár Zoltán, Nyerges Attila, Nyéki Balázs, dr. Kemény Dénes, Szántó Dávid | Fotó: Vörös Nándor

Ezután következett az ünnepélyes díjátadó, melyben az elmúlt időszak kiemelkedő mestereit jutalmazták.

A 2026-os díjazottak névsora:

Mesteredzői díj

Nyerges Attila kajak-kenu szakedző, a Körös Dragon SE vezetőedzője
Nyéki Balázs vízilabda-szakedző, az FTC-Telekom vezetőedzője

Kemény „Fecsó” Ferenc Nevelőedzői Életműdíj

Szécsényiné Dr. Fekete Irén, aki – az indoklás szerint – fiatalok generációinak tanította meg a gimnasztika helyes mozgásformáit, kulcsszerepet játszott a ritmikus gimnasztika versenyeinek megszervezésében, az aerobik hazai

Edzői Életmű Díj

Kundlya János testnevelő tanár, atlétika szakedző
Molnár Zoltán evezős-szakedző, a Budapest Evezős Egyesület vezetőedzője
Pál Zoltán kajak-kenu edző, az Angyalföldi Vízisport Egyesület vezetőedzője
Farkas József kézilabda-szakedző
Gerendás György vízilabda-szakedző, az FTC női vízilabda csapata edzője

Ormai László-díj

Petrov Árpád úszó-szakedző, az UNI-Győr Úszó SE vezetőedzője
Cseh Sándor vízilabda-szakedző, a magyar női vízilbada válogatott szövetségi kapitánya

Jubileumi Emlékoklevél az 50 éve diplomázott mesteredzőknek

Dr. Bartháné Jurek Eszter műkorcsolya mesteredző
Mészáros Lajos kosárlabda mesteredző

Az Év Utánpótlásedzője díj

Biros Péter vízilabda-szakedző, az U20-as női vízilabda válogatott szövetségi kapitánya

Az Év Testnevelőtanár-Edzője díj

Dudás Viktor testnevelő tanár, kézilabda-szakedző

MET-Aranyjelvény kitüntetés

Bejekné Dr. Förstner Klára torna mesteredző
Dr. Tóth Ákos az úszás mesteredzője

MET-Díszoklevél

Kisfaludi Júlia a Magyar Virtuális Sportmúzeum fejlesztésében végzett munkája
Dr. Tiszeker Ágnes
a MET edzőtovábbképző programjában végzett munkája
Gombkötő Roland
a Magyar Virtuális Sportmúzeum fejlesztésében végzett munkája

 

Az ünnepség záróbeszédét Schmitt Pál úr tartotta meg, amelyben az esemény fontosságát és az edzők munkáját méltatta. Felidézte az est pillanatait és köszönetét, gratulációját fejezte ki a díjazottaknak. A Magyar Virtuális Sportmúzeum hatalmas értékű jelentőségével zárta beszédét.

Forrás: Füredi Marianne/MTI