Labdarúgó-világbajnokság kiértékelése Egervári Sándor mesteredzővel
Szűk családi körben a napokban ünnepelte 76. születésnapját a magyar labdarúgás egyik értékes egyénisége, a szülővárosában, Pomázon visszavonultan élő Egervári Sándor. A helyi klubon kívül a Honvédban, az MTK-ban és Szegeden játszott, az olimpiai válogatott kerettagságáig jutott, később sikeres klub-, majd válogatott edző természetesen végig követte a maratoni hosszúságú labdarúgó világbajnokság eseményeit. A vasárnapi befejezést követően a Magyar Edzők Társasága értékelő beszélgetésre kérte a kiváló szakembert.
Melyik volt az első olyan labdarúgó vb, amelynek eseményeit már érdeklődéssel követte?
– Mivel 1950-ben születtem, így a 16 éves koromban, 1966-ban megrendezett világbajnokságot figyelhettem, mondhatom nagy érdeklődéssel – kezdte Egervári Sándor. – Ekkor már a Pomáz felnőtt együttesében kergettem a labdát a későbbi, kiemelkedően eredményes kortársammal, a nálam három nappal fiatalabb Pintér Sándorral, így a sportág iránti érdeklődésem már akkor is intenzívebb volt, mint egy átlag szurkolóé. A világbajnokságot megnyert angoloknak nagyon jó csapatuk volt, megérdemelten lettek elsők. Ha a mieink közül valakit ki kell emelnem, az elsőként csak a Farkas Jancsi lehet, aki akkora gólt lőtt a braziloknak, amit nem lehet elfelejteni!
Ugorjunk egyet az időben! Melyik a következő csúcstalálkozó, amelyre ugyancsak szívesen emlékszik?
– Bár Mexikóvárosban nem jól sikerült a szereplésünk, mégis szóbahozom ezt az 1986-os világbajnokságot is. Az előző két-három évben ugyanis szinte mindenkit sikerült legyőznünk, és erre a sorozatra jött a nagy forróságban a hidegzuhany. Négy nappal a vb kezdete előtt felkészülési meccset játszottunk a Leon csapata ellen, ahol én vezettem a meccset. Menet közben beszóltam a Kiprich Jóskának, hogy ne olyan sebességgel fusson, kímélje magát a hivatalos mérkőzéseinkre, amire ő azt válaszolta, hogy nagyon jól érzi magát. Erre mi történt? Három nappal később mindenki szédülésre, kábultságra és általános rosszullétre panaszkodott – ki is kaptunk 6-0-ra a szovjetektől. A miértekre azóta sem tudom a válaszokat.
Mexikóvárosba legalább kijutottunk, a közbenső 40 év során megrendezett világbajnokságokra viszont rendre a mi távollétünkben került sor…
– A legnagyobb bajnak azt tartom, hogy olyan emberek hozták meg a döntéseket, akik nem éltek benne a labdarúgásban, s így nem is rendelkezhettek a szükséges információkkal. Politikusok vagy gazdasági szakemberek döntöttek fölöttünk. Ki merem mondani: a politika maga alá gyűrte a labdarúgást. Csányi Sándort például kimondottan szeretem, rengeteget tett a megfelelő körülmények biztosításáért, de ez csak a dolgok egyik oldala.
Ha Ön lenne az MLSZ elnöke, kiknek a véleményét kérte volna ki mindenképpen az évek során?
– Az Év Edzőit sorra kérdezgettem volna. Konkrétabban pedig, elsősorban a Bognár Gyurit, akit azért távolítottak el a tévének még a közeléből is, mert érdemi dolgokat merészelt mondani. Mezey Gyurinak is hasonló gondjai voltak, ez az egyenes vonal nem tudott érvényesülni. Én a hasonló gondolkodású szakembereket kedveltem, így Garami Józsefet, Csank Jánost, Gellei Imrét, jelen időben pedig a Bognár Gyurit.
A négy évtizede tartó böjti időszak, a magyarok távolléte ellenélre bizonyára végig nézte a maratoni hosszúságú, 48 válogatottat foglalkoztató világbajnokságot?
– Nekem nem tetszett ez a rengeteg csapat. A sok, jellegtelen együttes között elveszett a minőség, amiről csak az egyenes kieséses meccsek kapcsán beszélhettünk. A bronzmeccsen, majd a döntőn azután már láthattunk jó focit. A csoportmérkőzéseknek viszont sok szakmai hozadékuk nem volt.
Egervári Sándor | Fotó: Tumbász Hédi, nemzetisport.hu
Mely csapatok teljesítménye tetszett különösen?
– A franciák hozták a legproduktívabb játékot, mellettük az angolokat is kiemelném, akik hosszú idő után egy jól összerakott csapatot tudtak pályára küldeni. Az argentinokról az a meggyőződésem alakult ki, hogy ők sokak ellenszenvét váltották ki azzal az alattomos, rúgásokra mindig kész játékkal, amit bemutattak.
Az ellenpólust képviselő Messi produkciója abszolút elismerésre méltó, amit negyvenhez közelítve is be tudott mutatni. A végső győztes spanyolok mentálisan is jól voltak felkészítve és mindenképpen megérdemelten nyertek.
Voltak meglepő, újszerű húzások is, ezek javították az összképet?
– Nem mondanám. A frissítő szünetekkel egy négynegyedes eseményt hoztak létre, tele reklámmal, amelyek elősorban a FIFA számláját erősítették. A politika is beszólt Trump személyében – örülök, hogy a belgák jól elporolták az amerikaiakat. Ez egy erősen túlméretezett világbajnokság volt, amelyet nem a szakmai finomságok, hanem a pénz további térnyerése jellemzett.
Minden csoda három napig tart, az élet megy tovább. Hogyan látja a magyar labdarúgás jövőjét?
– Az jó, hogy Szoboszlai Dominik mellett további játékosaink tudtak fejlődni a külföldi bajnokságokban. A hazai élmezőny tagjairól sajnos azt kell elmondanom, hogy az általam irányított élvonalbeli játékosok 20-30 évvel korábban jobb képességűek voltak, mint a jelenlegi legjobbak. Ennek a lemaradásnak edzői vonzatai is vannak. A jelenlegi élvonalbeli mesterek ugyan népesebb szakmai stábbal rendelkeznek, mint korábban, ők maguk viszont kevesebb ambícióval dolgoznak. Nem törik össze magukat azért, hogy az edzéseken túl, személyes vagy kiscsoportos plusz foglalkozásokat végezzenek annak reményében, hogy a tehetségesnek tartottakból többet is ki lehessen hozni. Ezeket a pluszmunkákat ma is bárkinek javasolnám – ha meghallgatnának!? Úgy gondolom, vidéken hamarabb lehet remélni ennek a mentalitásnak a visszaerősödét, mint a „kifényezett” fővárosi kluboknál.
Ezek szerint a jelenlegi kapitányt Marco Rossit nem irigyli?
– Soha nem voltam híve a külföldi edzők importjának, de ami Marco Rossit illeti, az ő alkalmazását mégis jó döntésnek tartom. A válogatottba különböző felkészültségű játékosok érkeznek, így a mindenkori kapitány ki van szolgáltatva a klubedzők munkájának. El kellene érni, hogy a klubokban a válogatottjelöltekkel sokkal többet foglalkozzanak az általános edzéseken túl azért, hogy a válogatottban igényesebb feladatok ellátására is képesek legyenek! Ehhez persze igényesebb játékosokra is szükség lenne, hogy mindkét fél akarjon minél többet megtenni a közös cél érdekében.
Forrás: Jocha Károly
(Borítókép: Egervári Sándor | Forrás: szovetseg.mlsz.hu)