A kilencvenéves Gallov Rezső szerint: „Érdemes a pofonokhoz is jó képet vágni.”
Július 13-án ünnepli 90. születésnapját Gallov Rezső, aki volt vízilabdázó, majd edző, sportért felelős államtitkár (az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökeként), a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, alelnöke, azonban hosszabb szünetek után is mindig visszatért a sportújságíráshoz.
Az 1936. július 13-án Aradon született Gallov Rezső pályafutását döntően befolyásolta:
„A sport és az írás végigvonult az életemen.
Egyrészt mindig sportoltam. Akkoriban nem volt televízió és internet, így az asztalitenisztől kezdve a kajakon és a pólón át az úszásig sok mindenbe belekóstoltam. Újszegeden, az uszoda mellett nőttem fel, így sorsszerű lett, hogy az úszás és a póló mellett kötöttem ki. A másik szenvedélyem az írás volt. Amikor nyolcadikosok voltunk, és fogalmazás volt a feladat, az osztály mindig kiabált, hogy „A Gallov olvassa fel!” . Úgy tűnt, nem vagyok hülye hozzá, sikert arattak a munkáim, és szeretném hinni, hogy ez azóta is megmaradt” – nyilatkozta korábban a Nemzeti Sportnak, amelynek 1964-ben lett az újságírója, majd több kitérő után a sydney-i olimpiáig a lap főmunkatársa volt.
Érdekes fordulat történt pályafutásában, amikor 1974-ben a Kanadai Vízilabda Szövetség technikai igazgatója lett.
„Engedélyt kértem, hogy pályázhassak a kanadai vízilabda-válogatott technikai igazgatói posztjára. Beleegyeztek, de igazából úgy voltak vele, úgysem nyerem el. Hát, elnyertem. De aztán engedélyt kellett kérnem a BM-től is, hogy kimehessek dolgozni. Biszku Béla akkori belügyminiszter mondta ki az igent. Két évre kaptam meg az engedélyt, ám végül hat és fél év lett belőle. Sőt, 1985-ben visszahívtak Kanadába, és öt évig megint ott dolgoztam.”
Gallov Rezső, fotó: MOB/ Szalmás Péter
Ezután újabb jelentős váltás történt Gallov Rezső életében: 1990-ben, a rendszerváltás után az OTSH elnöke lett. Erről így írt volt kollégája, Köpf Károly a Magyar Edzők Társaságának főtitkára: „Az egész sportvilág jó döntésnek tekintette, amikor 1990-ben, hosszú külföldi munkából hazatérve, ő lett a sportállamtitkár. Többek szerint – és ezt a nézetet jómagam is osztom – ő volt hosszú idő után és talán azóta is a legrátermettebb vezetője a magyar sportnak… A Magyar Edzők Társasága létrejöttét államtitkárként segítette, és végig kiemelt figyelemmel kísérte a szervezetet. Nyugdíjba vonulása után a társaság közvetlen munkatársa lett. Hosszú évekig volt főszerkesztője a Magyar Edző folyóiratnak, mindig ügyelve a lap külső és belső értékének megőrzésére, gyarapítására.”
Több mint fél évszázada ismerem volt kollégámat, Rezsőt, aki látszólag nagyon nyugodt, mosolygós, halk szavú, viszont hihetetlen munkabírású, rendkívül tevékeny, alkotó ember. Erről így írt a kiadó felkérésére az 1983-ban megjelent Amerikai arénák című könyvében:
„Mondd csak, Gallov – érdeklődött kollégám szokásosan csípős modorában –, hány lovat akarsz még lovagolni azzal a keszeg fenekeddel?”
„Kérdése, beláthattam, indokolt volt. Még vízilabdáztam ugyanis, de már a Népsport szerkesztőségében dolgoztam. Mellette riporterkedtem a tévében, próbálkoztam a rádiózással, kisfilmeket csináltam, edzőként serénykedtem a Központi Sportiskolában, bíráskodtam, tanultam a Testnevelési Főiskolán, sporttárgyú cikkeimet, írásaimat széles körű „maszekolás” keretében terjesztettem.
Gallov Rezső. MTI Fotó: Illyés Tibor
Akkor nem jutottam el a válaszig… Előtte és azóta is változatlan szenvedéllyel igyekszem minden „lovat” meglovagolni. Elvállaltam ideiglenesen még a Magyar Úszó Szövetség főtitkári posztját is, majd csaknem hét évre Kanadába szerződtem, s ismerkedhettem Észak-Amerika sportjával.
A dolog nyitja egy egészen közönséges felismerés: egyetlen életünk van.
Ez a tudat csillapíthatatlan nyugtalansággal tölt el. Nem tudom, ki hogyan van vele, de ez az egyke élet felháborítóan rövidnek tűnik. És rohan ráadásul, akár egy ámokfutó. Minden másodpercét igyekszem tehát kihasználni. Utálok sokat aludni, mert nem történik közben semmi. Kíváncsi természet vagyok, érdekel minden, különösképpen az a varázslatos világ, amelynek terméke, küldötte és hű szolgája vagyok – a sport. Mi másért is fűtött volna annyira a vágy, hogy sportújságíró legyek? Mégsem tudtam annyi lovat meglovagolni, mint amennyit szerettem volna. Az egyik vitt, a másik elfutott előlem, a harmadik levetett, belém is rúgott. Értékes tapasztalat volt azonban az ilyen is. Mellesleg úgy találom, érdemes a pofonokhoz is jó képet vágni, a sors szeszélyeit türelemmel – ha nem is belenyugvással – viselni, s közben máris újabb ugrásra készülni.”
Vajon még mindig ugrásra készül? – kérdeztem kilencvenedik születésnapja előtt az ünnepeltet.
„Már nem ugrálok… De még naponta úszom. Most éppen a Balatonban, mert a feleségemmel itt nyaralunk. Az öregséget azonban nem lehet letagadni, ugyanakkor lehet küzdeni ellene, ha ez néha fájdalmas is. Csak szűk családi körben szeretnék ünnepelni, ami azért nem egyszerű. Mert Gabriella lányom Kanadában, Gábor fiam Londonban él, Péter és Adrienn viszont itthon. Természetesen figyelem a magyar sportot, amely továbbra is eredményes, s szurkolok sportolóinknak, hogy őrizzék meg ezt a sikeres teljesítményt” – üzente Gallov Rezső.
Forrás: Salánki Miklós