Álom vagy reális cél lehet a budapesti olimpia?
Egységben erő – ez jellemezte a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) budapesti közgyűlését, amelyen minden beszámolót egységesen elfogadott a tagság, még tartózkodó sem volt. Habár az ország nehéz gazdasági helyzetben van, újra téma volt a budapesti olimpiai pályázat.
Gyulay Zsolt, a MOB elnöke szerint a 16 fős magyar csapat jól helytállt a milánó-cortinai téli olimpián, amelyről részletes értékelés is készült egy mutatós kiadványban. Ebből kiderül, hogy míg sportolóink a 2018-as téli játékokon 15, a 2002-esen pedig 20 olimpiai pontot szereztek, addig Milánóban mindössze hármat, azt is az orosz Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei műkorcsolya páros negyedik helyezésével.
A MOB elnöke bejelentette, hogy az Európai Olimpiai Bizottság június 11-13-án Budapesten tartja idei közgyűlését, amelyen részt vesz Kirsty Coventry, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is. A közgyűlés fontos témákkal foglalkozik, például a jövő évi, isztambuli Európa Játékok szervezőbizottsága is beszámol az előkészületekről – ez az esemény fontos állomás lesz a Los Angeles felé vezető úton.
Gyulay Zsolt azt is elmondta, telefonon beszélt Pósfai Gáborral, a sportot is felügyelő új belügyminiszterrel, aki sajnos nem tudott részt venni a közgyűlésen, és hamarosan további egyeztetésekre kerülhet sor.
„A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése gyakorlatilag lefedi az egész sportot, több százezer embert képvisel. Én magam 1989 óta vagyok a közgyűlés tagja, ami igen megtisztelő. Erős közösséget alkotunk, tagjaink a magyar sport múltja, jelene és jövője”
– hangsúlyozta a MOB elnöke.
A Magyar Edzők Társasága képviseletében: Molnár Zoltán elnök, Csabai Edvin sportigazgató, Dr. Kemény Dénes Mesteredző Kollégium elnöke
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere régóta a MOB-tagja, viszont először vett részt a bizottság közgyűlésén. Beszédéből kiderült, hogy lelkes támogatója annak a magyar álomnak, hogy Budapest olimpiát rendezzen. „Elkötelezett híve vagyok a budapesti olimpiának. A rendezést úgy tartom megvalósíthatónak, ha nem épül több stadion, viszont a játékok kapcsán megvalósulhatnának, főleg közlekedést érintő városfejlesztések, amelyekre Budapestnek amúgy is szüksége van. Fontos, hogy legyenek közös sikereink, amelyek pártállástól függetlenül minden magyar ember számára sikert jelentenek.
Egy olyan olimpiai koncepción dolgozunk Gyulay Zsolttal és Fürjes Balázzsal, amely Budapestet teszi ugyan a fókuszba, de kinyitja az olimpiaszervezés és a bekapcsolódás lehetőségét több magyar településnek, sőt, miért ne lehetne ez egy Duna-menti olimpia.
A koncepció tökéletesen megfelel azoknak a fenntarthatósági elveknek, amelyeket a Nemzetközi Olimpiai Bizottság meghirdetett, ami nem az olimpiához szabja a várost, hanem pont fordítva, az olimpiát szabja a városhoz.”
Forrás: MOB-Média/Bodaki Márk
Fábián László, a MOB főtitkára beszámolójából kiderült, hogy sok a bizonytalanság az ifjúsági olimpia rendezésével kapcsolatban, amelyet október 31. és november 13. között Dakarban és környékén rendeznének meg. A részvétel nem kvalifikáción dől el, Magyarország 26 kvótát kapott, ebből 16 fő egyéni és egy 10 fős csapatkvóta. Fábián László tájékoztatást adott a 2028. évi olimpiával kapcsolatos előkészületekről. A MOB vezetése májusban kezdi el a szakmai és szervezési egyeztetéseket az olimpiai sportágak szövetségeivel.
A közgyűlésen elismeréseket is átadtak:
MOB Érdeméremben részesült:
- dr. Hargitay András (olimpiai bronzérmes, világbajnok úszó, korábbi szövetségi kapitány, a MOB Mező Ferenc Sportbizottság tagja)
- Nagy Róbert (olimpiai 9. helyezett súlyemelő, edző)
- Dr. Téglásy György (Fair Play-díjas sportorvos, belgyógyász, a Sportkórház korábbi orvosigazgatója)
Egyenlő Esélyekért Díjban: Drávucz Rita (világ- és Európa-bajnok, olimpiai 4. helyezett vízilabdázó, a MOB Nők a Sportban, majd Esélyegyenlőségi Bizottságának tagja).
MOB Média Díjban: Bera Emese (a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió szerkesztő-műsorvezetője, MOB Nívódíjas).
MOB Életműdíjat vehetett át Patakfalvy Miklós (a Magyar Taekwondo Szövetség korábbi elnöke, egykori MOB-tag, a MOB Sportszakmai és Sporttudományos Bizottságának tagja).
Forrás: Salánki Miklós

