Mesteredzők a fair play-díjazottak között

Két legendás mesteredző, Füzesséry Gyula és dr. Hegedüs Csaba is életműdíjat vehetett át a Magyar Olimpiai Bizottság fair play bizottságának január 22-i díjátadó gáláján. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen rendezett eseményen összesen húszan részesültek elismerésben sportszerűségért.

Életművéért hat sportember részesült elismerésben a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) fair play bizottságának január 22-i díjátadó gáláján. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) dr. Koltai Jenő Sportközpontjában rendezett eseményen – mások mellett – díjazták a kajak-kenu sport 100 esztendős mesteredzőjét, Füzesséry Gyulát, továbbá életműdíjat vehetett át dr. Hegedüs Csaba, a századik magyar olimpiai aranyérmet megszerző birkózó, mesteredző, sportvezető, a Magyar Edzők Társasága Mesteredzői Kollégiumának tagja.

Mivel tavaly programtorlódás miatt nem került sor a 2024-es esztendő díjazottjainak köszöntésére, ez alkalommal adták át az elismeréseket.

Schmidt Gábor sportért felelős helyettes államtitkár, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke kiemelte, hogy:

„fair play gálán az ember olyan díjazottakkal és történetekkel találkozik, melyek mindenki számára példák lehetnek. A feladatunk, hogy minél többekkel megismertessük ezeket a cselekedeteket, elsősorban a feltörekvő fiatalokkal”.

Kamuti Jenő, a magyar fair play bizottság elnöke, aki 25 év után tavaly mondott le a nemzetközi szövetség elnöki tisztéről, a Nemzet Sportolója, nemzetközi fair play-díjas egykori tőrvívó hangoztatta, hogy:

„fair play nélkül a sport cirkusszá válik, és elveszíti eredeti küldetését. A fair play nélkülözhetetlen a sportban és az egész társadalomban”.

 

„Nem véletlen, hogy a Magyar Kultúra Napján ünnepeljük azokat a sportembereket, akik nagyszerű cselekedeteket vittek végbe” – mondta Fábián László MOB-főtitkár, majd méltatta Kamuti Jenőt, a magyar fair play pápáját, a fair play szellemiségének hírvivőjét, harcosát. Kiemelte, hogy Kamuti Jenő azt a bizottságot vezeti a MOB-ban, amely mindenki számára iránytű.

Sunil Sabharwal, a Nemzetközi Fair Play Bizottság tavaly megválasztott, hindu apától és magyar anyától született elnöke videóüzenetben köszöntötte az esemény résztvevőit, és méltatta az egyik legrégebbi tagszervezet, a magyar fair play bizottság munkáját.

Az eseményen elhangzott, hogy 1963-ban alakult meg a Nemzetközi Fair Play Bizottság Párizsban, majd négy év múlva, 1967-ben életre hívták a Magyar Fair Play Bizottságot.

Az első hazai fair play-díjakat 1967-ben adta át a Magyar Újságíró Szövetség és az Országos Sporthivatal által létrehozott fair play bizottság. Az első díjazott Zsolt István labdarúgó játékvezető, Berendi Pál labdarúgó és Marincsák László ifjúsági atléta volt.

Az ünnepségen Deregán Gábort, a MOB Fair Play Bizottság titkárát speciális Nemzetközi Fair Play-díjjal tüntette ki Kamuti Jenő az elmúlt tíz évben a fair play-ért végzett elkötelezett munkájáért.

Güttler Károly: Másképpen kell motiválni a mai gyerekeket

 Átadták a 2024-es fair play-díjakat | Fotó: MTI/Kocsis Zoltán

A 2024-es év MOB fair play-díjasai:

Fair play cselekedet:

  • Diploma: Kiss-Gebora Bence (gyorskorcsolyázó), Bekő Balázs és Bartosz Grzelak (labdarúgás, edzők), Horváth Dávid (úszó), Virág Ninetta (kajakos), Halász Csilla (curlinges)
  • Trófea: Horváth Csegő (tájfutó)

Fair play a sport szolgálatában:

  • Diploma: Katona András (vízilabda), Magyar Zoltán (labdarúgás), Hamza István (torna)

A fair play eszméjének népszerűsítése:

  • Diploma: Balogh Zoltán (újságíró, író)

Fair play a szabadidősportban:

  • Diploma: Csacsosz Ayamba Vaszilisz (torna)

Fair play életmű:

  • Trófea: Füzesséry Gyula (kajak-kenu), dr. Hegedüs Csaba (birkózás), Szabó Lajos (sporttörténész), Szepessy József (vívás), Szabó Tamás (edző, kutató), Kovács Gedeon (síedző, oktató)

 Művészet/Tudomány:

  •  Trófea: Földes László „Hobo” előadóművész, dr. Vizi E. Szilveszter (egyetemi tanár, az MTA volt elnöke)

Forrás: MTI/Füredi Marianne