Dr. Kemény Dénes – a MET alelnöke
Dr. Kemény Dénes, a MET alelnöke 1954. június 14-én született Budapesten.
Életének már születésekor meghatározó momentuma volt, hogy édesapja a vízilabdázás legendás nevelőedzője, Kemény Ferenc, Fecsó bácsi.
Kemény Dénes a BVSC-ben kezdett vízilabdázni, majd 1971-ben, még ifjúsági korúként, a Budapesti Spartacus játékosa lett. Tagja volt az 1973-ban Duisburgban junior Európa-bajnokságot, valamint az 1977-es szófiai universiadén ezüstérmet nyert magyar válogatottnak. 1980-tól a Tatabányai Bányász csapatában játszott, 1984-től az FTC játékosa volt, 1985 novemberétől 1986 februárjáig az ausztrál Footscray Melbourne csapatában és Victoria állam válogatottjában vendégszerepelt.
1974-től 1986-ig tizenhét alkalommal szerepelt a magyar felnőtt válogatottban.
1987-től 1991-es visszavonulásáig az olasz Como játékosedzője volt, majd 1996-ig edzője.
1978-ban Budapesten állatorvos-doktori oklevelet, 1990-ben vízilabda-edzői oklevelet szerzett, a mesteredzői címet 1998-ban kapta meg. Sporttevékenysége mellett 1986-ig Magyarországon, 1996-ig Olaszországban gyakorlati és kutató állatorvosként is tevékenykedett.
Hiába volt rendkívül gólképes, játékosként nem tudott a magyar vízilabdázás meghatározó egyéniségei közé kerülni, ugyanis akkoriban centerposzton olyan óriások tornyosultak előtte, mint Szívós István, Faragó Tamás és Csapó Gábor – amint azt Csurka Gergely megfogalmazta a Kemény Dénest 70. születésnapján köszöntő írásában. (Magyar Edző 2024/2.)
Edzőként azonban óriás lett!
1997-ben a Magyar Vízilabda-szövetség szakított a régi hagyományokkal, és olyan emberre, Kemény Dénesre bízta a magyar férfi vízilabda-válogatott vezetését, aki sosem szerepelt világversenyen a felnőttválogatottban!
Ezt követően a sportág egyetemes történetének egyik legeredményesebb szövetségi kapitányává vált: egyedülálló, hogy sorozatban három olimpiai aranyéremre (2000, 2004, 2008) vezette a nemzeti csapatot.
Nem csoda, hogy ezek után 1999-ben, 2000-ben, 2003-ban, 2004-ben és 2008-ban az év szövetségi kapitányává választották.
Kemény Dénes leginkább arra büszke, hogy az első 12 évben 25 világversenyből 24 alkalommal állt dobogón a csapata. A mesteredző minden korábbi, edzőkhöz fűződő rekordot megdöntött, ugyanis ennyiszer és ilyen hosszan, 16 éven át senki sem állt a kormányrúdnál. (Csurka Gergely, Magyar Edző 2024/2).
2012 szeptemberében bejelentette, hogy a vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként nem hosszabbítja meg lejáró szerződését. 2012-től MOB-tag, 2013 májusában a Magyar Edzők Társaságának alelnöke lett, 2014 májusától pedig a Mesteredzői Kollégiumának elnöke. 2013-tól tagja a FINA edzőbizottságának, melynek alelnöke, majd 2022 júliusától elnöke lett. A Testnevelési Egyetem címzetes egyetemi docense.
2012 decemberében a Magyar Vízilabda-szövetség elnökévé választották, megbízatását 2016-ban további négy évre meghosszabbították. 2018 májusában bejelentette, hogy lemond: a szeptemberi vízilabda-világkupát követően távozik az elnöki tisztségéből.
„Ami miatt pedig nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak tűnik, az a megannyi elfoglaltság, amely kitölti a mindennapjait. A Testnevelési Egyetem vízilabda-oktatásának irányítása, a Magyar Edzők Társaságának alelnöki tisztsége, a World Aquatics edzőbizottságának vezetése, megannyi előadás különböző rendezvényeken…« Egyik sem jár olyan feszültséggel, mint egy meccs lemenedzselése vagy a szövetség vezetése, viszont szükségem van valamiféle pozitív stresszre annak érdekében, hogy energiám legyen. Azokon a napokon érzem magam fáradtabbnak, amelyek üresen maradnak a naptárban. Hálistennek még mindig ebből van jóval kevesebb».” (Csurka Gergely, Magyar Edző, 2024/2.)
Dr. Kemény Dénes, a MET alelnöke
Kitüntetései, elismerései:
- Mesteredző (1998)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2000)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2003)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2004)
- Prima Primissima-díj (2006)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (2008)
- Budapest díszpolgára (2008)
- a miskolci Egyetemváros szomszédságában felépült sportuszodát róla nevezték el (2009)
- Úszó Hírességek Csarnokának tagja (2011)
- A XIII. kerület díszpolgára (2014)
- MOB Életműdíj (2024)
Életpályájáról itt olvashattok: Dr. Kemény Dénes