Beliczay Sándor – MET Elnökségi tag

Güttler Károly: Másképpen kell motiválni a mai gyerekeket

Beliczay Sándor a MET elnökségének tagja

Beliczay Sándor, mesteredző Győrben kezdett el vívni, méghozzá az édesapjától tanulta az alapokat, aki a Győri ETO edzőjeként nevelte a fiatalokat.

Saját bevallása szerint nem volt különösebben tehetséges, inkább a szorgalmi faktor volt jelentős tényező az egész életében. Legjobb eredményeként egy junior csapatbajnokságon elért 4. helyet tart nyilván.

Számára a komolyabb eredményei edzői pályafutása során születtek meg. Egészen fiatalon elvégezte a segédedzői tanfolyamot, majd a TF-re tett sikeres felvételi vizsgát, amelyet követően nappali tagozatos hallgatóként, 1973-ban vívómesteri diplomát szerzett. Pályafutása során három, nagy szakosztályban dolgozott: az Újpesti Dózsában, a BVSC-ben és a Törekvésben, legutolsó klubjában jelenleg is tevékenykedik. Vallja, hogy „edzőóriásoktól” tanulta a szakma fortélyait, mindenki hozzátett valamit az emberi és szakmai fejlődéséhez. A legtöbbet dr. Bay Bélától, Fülöp Mihálytól, Hatz Józseftől és Kevey Jánostól tanulta, akiknek mindmáig hálás és köszönettel emlékezik rájuk.

A Törekvésben 1999-től 2018-ig vezetőedző volt, azóta is ott dolgozik. Kiemelten foglalkozik a mozgássérültekkel. Több mint 25 évig volt az utánpótlás-, majd a magyar felnőtt válogatott vezetőedzője.

Eredményes versenyzői közül kiemelkedik az 1988-as szöuli olimpián bronzérmes csapatban szerepelt Érsek Zsolt és Szekeres Pál. Érsek a továbbiakban is nemzetközi szinten vívott, míg Szekeres sajnálatos balesetét követően a Paralimpiákon lett kétszeres aranyérmes. További sikeres versenyzői: Pásztor Flóra, Hajmási Éva, Pálfi Judit és Osváth Richárd.

Kitüntetései, elismerései:

  • Sportérdemérem Arany Fokozat (1988)
  • Mesteredzői cím (1989)
  • Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (2000)
  • Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2004)
  • „Kőbánya Sportjáért” kitüntető cím (2010)
  • Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (2016)

 

Életpályájáról itt olvashattok: Beliczay Sándor