Urbanikné Rosza Mária: Gyerekek, csak pozitívan!
Az Utanpotlassport.hu-val együttműködésben indított Mestermunka című sorozatunkban az utánpótlásedzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz a legkiválóbb trénerek portréival. Ezen a héten Urbanikné Rosza Mária atlétedzőt mutatjuk be, aki sikeres gyalogló-pályafutása után immár több mint húsz éve igyekszik továbbadni a sportág szeretetét Békéscsabán.
Urbanikné Rosza Mária Tótkomlóson született, gimnazista korában került Békéscsabára, ahol felfigyelt rá későbbi edzője, Tóth Sándor. Az eleinte futásban kimagasló tinédzser 1984-ben, 17 évesen kezdett el komolyabban foglalkozni az atlétikával, majd hamar kiderült, hogy a gyalogláshoz is kiváló érzéke van. Utóbbi versenyszámban olyannyira látványos volt a fejlődése, hogy 1986-ban már a stuttgarti Eb-n képviselte a magyar színeket és 2000-ig szinte az összes világversenynek eredményes résztvevője volt.
Pályafutása alatt három olimpián szerepelt,
1992-ben Barcelonában a 12., 1996-ban Atlantában a 9., 2000-ben Sydney-ben a 18. helyen végzett. 1995-ben a göteborgi világbajnokságon a hetedik helyen ért célba, egyúttal 10 km-es gyaloglásban felállította a máig háborítatlan, 42:34 perces országos csúcsát. 1998-ban a budapesti Európa-bajnokságon negyedik lett, ennek is kapcsán kapta meg az év hazai női atlétája elismerést. 2016-ban az Európai Atlétikai Szövetség Európai edzői díját vehette át, 2019-ben a honi szövetség az utánpótlás-nevelésért végzett munkájáért tüntette ki. A válogatott trikót 56 alkalommal húzta magára, férjével, az ugyanúgy gyaloglásban négy olimpián járó (Barcelonában nyolcadikként záró) és többek között fedett pályás Eb-bronzérmes Urbanik Sándorral Magyarországon a szakág ikonikus alakjaivá váltak.
Aktív pályafutása után, 2004-től nevelőegyesületében az utánpótlással kezdett foglalkozni. Jelenleg a Békéscsabai AC-ben főként a korosztályos gyaloglók és középtávfutók pályáját egyengeti.
„A férjemmel, Sanyával megközelítőleg húsz évig versenyeztünk a világ élvonálában és ez idő alatt számos felejthetetlen pillanattal, élménnyel, érzéssel gazdagodtunk – mondja Urbanikné Rosza Mária. –
Az edzői pályára lépésben leginkább az motivált – és jelenleg is az ösztönöz –, hogy mindazt, amit én átéltem, egyszer a tanítványaim is megtapasztalhassák.Szeretném felnyitni a gyerekek szemét, hogy bár az élsport sok lemondással és nehézséggel is jár, elképesztően szép dolgokat tud adni. Úgy gondolom, hogy a fiatalok számára hiteles edző vagyok, hiszen egy kis faluból, szegénységből indulva, a lépcsőfokokat egyesével végigjárva jutottam el a világ élvonalába. Emlékszem, hatalmas dolog volt Tótkomlóson, hogy húszévesen már New Yorkba repültem. Persze, ehhez többek között alázatosnak, elhivatottnak, következetesnek és kitartónak kellett lennem. Ezeket a tulajdonságokat várom el a tanítványaimtól is amellett, hogy nagyon szeretem őket és mindenben igyekszem a segítségükre lenni.”
Urbanikné Rosza Mária és az EYOF-győztes Kovács Alexandra Fotó: Szalmás Péter/MOB-Média
Urbanikné Rosza Mária első sokra hivatott tanítványa a 2011-ben ifjúsági világbajnokságon járt, pályafutását testnevelés órán szerzett sérülés miatt abbahagyó gyalogló, Marton Mercedes volt. Aztán az akadályfutó Pavuk Tíra 2015-ben EYOF-bronzot, egy évvel késebb ifi Eb-ezüstöt érdemelt ki. Jelenlegi csapatából a legkiemelkedőbb ígéret Kovács Alexandra, aki gyaloglásban többszörös korosztályos csúcstartó, 2022-ben EYOF-bronzig és ifi Eb-negyedik helyig jutott, 2023-ban pedig EYOF-győztes lett. És ugyanúgy a mostani reménységek között említhetjük a korosztályos válogatott középtávfutó Kis Petra Sára vagy a gyalogló Bor Benjámin nevét.
„Az edzői munkát csak hivatásként lehet jól végezni. És nemcsak az edzésidő alatt, hanem a nap huszonnégy órájában szól erről az életem. Nagyon fontos, hogy az edző is képezze magát, haladjon a korral, és tisztában legyen a korosztályok, valamint a sportvilág változásaival. A folyamatos megújulás is egy olyan kihívás, ami tartja bennem a lelkesedést.
Az edzés nálunk nem úgy kezdődik, hogy lenyomom a stoppert, hanem előbb mindenki elmondhatja, milyen volt a napja. A gyerekek az iskolából vagy otthonról számos gonddal, frusztrációval, feszültséggel érkezhetnek a tréningre, és az edzőnek ezeket fel kell ismernie, majd fel kell oldania. Ezekre nem problémaként, hanem feladatként kell tekintenünk. A nehezebb élet- vagy sporthelyzetekben van ránk, edzőkre a legnagyobb szükségük a fiataloknak, nem pedig akkor, amikor minden jól megy. Ezért is hangsúlyozom a tanítványaim körében, hogy merjenek kommunikálni, kérdezni, véleményt formálni. Igyekszem mindenre megoldást találni. Előfordulnak olyan időszakok, amikor külső tényezők miatt a fiatal a sportolást is feladná. Ilyenkor az önmegbecsülés fontosságára hívom fel a figyelmet. Próbálom megértetni, hogy egy hirtelen jött fellángolás vagy ötlet miatt nem érdemes sutba dobni mindazt, amiért eddig megdolgozott. A mai tinédzserek hamar lemondanak dolgokról és nagyon kevés közöttük a pozitív beállítottságú gyerek. Nehezen lépnek túl egy-egy csalódáson, ezért a pozitív szemléletre is rá kell vezetni őket. Nem érdemes leragadni az önmarcangolásnál és a tipródásnál, a következő feladatra kell koncentrálni, ami újból sikerélményt hozhat. Érdekes, hogy annak idején mi még ösztönösen gondolkodtunk így, manapság erről a legjobbaknak is hosszasan kell beszélni.”
Urbanikné Rosza Mária ígéretes gyaloglótanítványai körében Forrás: Békéscsabai AC
„Szekszárd kisváros, szóval nem volt egyszerű feladat felvenni a versenyt a nagyobb klubok utánpótlásával, majd később az akadémiákkal, de a keménységem, a következetességem meg a munkába vetett hitem mindig meghozta az eredményét, és rendre sikeres csapatokat tudtunk kiállítani a korosztályos bajnokságokban. Aminek pedig legalább ennyire örültem, az az, hogy a tanítványaim közül minden korosztályból legalább egy-két játékos megragadt a felnőttegyüttesben is, és a saját nevelésű kosarasainkra támaszkodva idővel a nagycsapatunk, a KSC Szekszárd az ország egyik élcsapatává nőtte ki magát.”
Urbanikné Rosza Mária empatikus szakember, de nem tudja és nem is akarja véka alá rejteni azt az élsportolói pályafutásából hozott mentalitást, miszerint ő mindig a legjobb akart lenni.
„Megkaptam már néhányszor, hogy ne én akarjam jobban a sikert, hanem a tanítványom. Én nagyon szeretem a sportot és minden ahhoz kapcsolódó örömöt. Az is igaz, hogy akkor tudsz nagy dolgokat elérni, ha valamilyen formában az edzésekkel járó fájdalmakat is élvezed. Azonban az öröm számomra nem feltétlenül a kimagasló eredményekhez, helyezésekhez kötődik, a gyerekek csillogó szeme ugyanolyan boldogsággal tölt el és megerősít abban, hogy nekem ezt kell csinálnom.
Nagyszerű dolog, egyben igazi kihívás megtalálni a kis kincseket és kihozni belőlük azt, ami bennük van. Elsősorban a sport, azon belül az atlétika szeretét igyekszem átadni a gyerekeknek és azért dolgozom, agyalok, tervezek, hogy ők is átéljék az ezzel járó csodálatos dolgokat.”
Forrás: Utanpotlassport.hu