Pézsa Tibor mesteredző 90 éves
A magyar vívósport egyik legsikeresebb versenyzője, majd edzője Pézsa Tibor, aki kardvívó olimpiai bajnok és háromszoros olimpia bronzérmes, kétszeres világbajnok, ötszörös világbajnoki ezüstérmes, háromszoros bronzérmes és hatszoros országos bajnok.
Esztergomban született 1935. november 15-én, harmadik gimnazista korában kezdett vívni, első edzője Boromissza Gyula volt, a bencés gimnázium testnevelője. Hamarosan az Esztergomi Vasas versenyzője lett, mestere pedig Bulynovszky István, aki mint kitelepített volt katonatiszt, Lábatlanról járt át Esztergomba vívást oktatni. Bulynovszky ajánlotta be Szűts János, akinek kezei nyomán a páratlan magyar kardhagyományok egyik legkiválóbb folytatója lett, és aki mellett később a legkiválóbb vívómesterek egyike is lett. A versenyzéstől 1973-ban visszavonult vissza, fokozatosan átvette Szűts János tudását és szakmai tapasztalatait, szívügye a Borsody-iskola és szeretett mestere örökségének továbbélése. Legnevesebb versenyzője Nébald György olimpia és világbajnok kardvívó.
Rövid interjú Pézsa Tiborral:
Kezdjük a legfontosabbal, hogy van?
– Jól, ahogyan ebben a korban az ember lehet. Sokat jelentett, hogy edzőként majdnem fél évszázadig fiatalok foglalkoztam. Soha sem hagytam el magam, megpróbálok aktív maradni.
Mi a hosszú élet titka?
– Ezzel nem foglalkozom, mert nem tudom.
Jó, akkor vívjunk: mi a magyar kardvívás sikerének a titka?
– Kevesen tudják, hogy 25 olimpiai aranyérmével a kardvívás a legeredményesebb magyar fegyvernem. Ennek ellenére soha nem lesz olyan népszerű, mint labdajátékok, mert sokkal komplikáltabb a néző számára. Még a vívósporton belül is a legbonyolultabb. A találatok adása vágással és szúrással egyaránt történhet ezért a variálhatósága, cselekménysora ebből adódóan szellemisége ennek a fegyvernemnek a legnagyobb. Nagyon munkaigényes az edző és a tanítványa számára is. Ezért, hogy egy vívó elérje a válogatott szintet, hét-nyolc éves képzés szükséges. Három fontos feltétel kell a sikerhez, a kimagaslóan képzett edző, a tehetséges tanítvány, és az a szervezeti forma, amely biztosítja a feltételeket a felkészüléshez és a versenyeztetésre. De, hogy mi a sikerünk titka, az hogy az elmúlt több mint száz évben kiváló mestereink voltak, akik olimpiai- és világbajnokokat neveltek. Köztük mesterem, Szücs János is…
Mit tanult Szücs Jánostól, aki 1947-től a hétszeres olimpiai bajnok Gerevich Aladár mestere is volt?
– Mindent! Azt, hogy Szűcs János tanítványa lehettem, életem legnagyobb szerencséje volt. A mai napig is őt tartom a legfelkészültebb elméleti és gyakorlati vívómesternek. Élete végéig próbálta belém plántálni azt a magyar kardvívó-oktatási módszertant, amely sajátos dolog és egyedülálló a világon. Szűcs nagyon alapos pontossággal tanította meg nekem a kardvívás technikáját. De ez egy hosszú folyamat volt, mert a vívás nem a tinédzserek sportága. El kell mondanom, hogy amikor 29 éves koromban, 1964-ben olimpiai bajnok lettem Tokióban, mesterem azt mondta, kezdek megtanulni vívni. S amikor hat év múlva egyéniben is világbajnok lettem, akkor megjegyezte, hogy megtanultam vívni.
Forrás: Fortepan
Mi a legfontosabb a mester és tanítványa kapcsolatában?
– A mester és tanítványa között olyan bensőséges kapcsolatnak kell kialakulnia, amely sajátos, a sportágra jellemző, s hogy egymást segítve felérjenek a csúcsra. Mert a kapcsolat első szakaszában az edző feladata, hogy megtanítsa tanítványát a kardvívás technikájára, fortélyaira. A felelősség is változik, kezdetben az edzőé a nagyobb, később a tanítványé.
Edzőként dolgozott Németországban és Szaúd-Arábiában is. Mi a különbség a magyar, a német és az arab vívók hozzáállása között?
– Ugyan megtanultam németül, angolul és franciául is, de a vívást nem egyszerű más nyelven oktani. Például ha azt akartam mondani az arab tanítványnak, hogy csúsztatással lépés előre, akkor ezt, hogyan fordítottam volna le angolra. Pedig a mester és tanítványa között a megértés nagyon fontos. Ebből a szempontból a magyarokkal könnyebb volt. A németekre jellemző a precizitás, pontosság és fegyelmezettség a sportolókra is jellemző, s enélkül pedig nincs vívás.
Sikeres vívó, eredményes edző volt, mégis úgy tartják, hogy nehéz ember.
– Igen, rám ragadt ez a jelző… Valószínűleg azért, mert mindig kiálltam az igazamért, mindig elmondtam a véleményemet szembe a sportvezetővel, s nem a háta mögött. S kiálltam a tanítványaimért!
Hol és hogyan ünnepli kilencvenedik születésnapját?
– A születésnapom szűk családi körben, lányaimmal, s négy unokámmal ünnepelünk. A nagyobb családom, a vívók Csampa Zsolt elnök vezetésével már felköszöntöttek. Jó volt újra együtt lenni volt tanítványaimmal.
Boldog születésnapot!
Forrás: Salánki Miklós