Kis magyar csapat szerény reményekkel utazik a téli olimpiára

Egységben az erő – mondás jellemezte a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlését, amelyen a küldöttek majdnem minden beszámolót, előterjesztést egyhangúlag elfogadtak, így a milánó-cortinai téli olimpiára utazó magyar csapat összetételét is.

A százhúsz MOB-tagból 71-en regisztráltak a MOB szombati közgyűlésén a budapesti Hotel Heliában. Elsőként Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár köszöntötte a megjelenteket, aki beszédében kiemelte az államtitkárság és az olimpiai bizottság közötti sikeres együttműködést:

„A magyar sport csak akkor lehet sikeres, ha a szereplői nemcsak egy hajóban, egy zászló alatt, hanem egy irányba is eveznek. Büszke vagyok rá, hogy ez mára valósággá vált, amelyben emellett nélkülözhetetlen szerepet játszott az a jó viszony, amely az állami sportirányítás és a MOB között kialakult”

Hangsúlyozta az államtitkár, aki felhívta a MOB-tagság figyelmét arra, hogy az áprilisi parlament választások jelentősen befolyásolhatják a magyar sport jövőjét, mert a biztos vagy a bizonytalan a jövő a tét.

Güttler Károly: Másképpen kell motiválni a mai gyerekeket

MOB-Média/Szalmás Péter

Gyulay Zsolt, a MOB elnöke beszámolt az elmúlt év fontosabb eseményeiről, köztük a decemberi MOB130 gáláról, amelyen a Magyar Olimpia Bizottság meglapításának 130-ik évfordulóját ünnepelte a Szépművészeti Múzeumban. A MOB vezetője beszédében elmondta, hogy 130 évvel a Hajós Alfréd által nyert első magyar ötkarikás aranyérem után olimpiai emlékévet tart a MOB, ennek keretében pedig a szervezet emlékművet állít az összes olimpiai bajnok szülőhelyén. Elárulta, ez 92 települést érint, ennek költségeit a MOB vállalja.

„Sajnos snowboardos lányaink, ha kicsivel is, de lecsúsztak a kvalifikációról. Így tizenöt magyar sportoló indulhat a február hatodikán kezdődő olaszországi téli olimpián. Kicsi, de erős csapatunk megkapja a kellő lelki támaszt”

– jelentette ki Gyulay Zsolt elnök arra utalva, hogy az olaszországi játékokra utazó sportolók eskütételét Sulyok Tamás köztársasági elnök meghívására a Sándor-palotában tartották.

Mivel a MOB elnöke a beszámolójában nem szólt az olimpiai sportágak 2025. évi eredményességéről, ezért megkérdeztük, hogy milyen évet zárt a magyar élsport?

„Az új olimpiász első évében nem az eredményesség a döntő, hanem az építkezés következő, 2028-as játékokra. Ez a folyamat még az idén is folytatódik azzal a céllal, hogy a sportágak erős válogatottal kezdhessék el 2027-ben a kvótaszerzést a Los Angeles-i olimpiára”– válaszolta a MOB elnöke.

Fábián László, a MOB főtitkára beszámolójában hangsúlyozta, hogy szerényebb reményekkel utazik a téli olimpiára a magyar csapat, mivel az előző két játékokon érmeket, köztük aranyakat nyerő rövidpályás gyorskorcsolya válogatott meggyengült. Ennek ellenére ütősnek nevezte a magyar csapatot, amely így is szép eredményeket érhet el Milánóban és Cortina d’Ampezzóban. Hat rövidpályás gyorskorcsolyázó, négy sífutó, egy műkorcsolyázó páros, két alpesi síző, valamint egy gyorskorcsolyázó szerepel majd.

A magyar csapat:

  • Rövidpályás gyorskorcsolya: Somodi Maja, Végi Diána Laura, Major Dominik, Tiborcz Dániel, Nógrádi Bence, Moon Wonjun
  • Gyorskorcsolya: Kim Minseok
  • Alpesi sí: Tóth Zita, Úry Bálint
  • Sífutás: Kónya Ádám, Büki Ádám, Pónya Sára, Laczkó Lara Vanda
  • Műkorcsolya: Pavlova Mária, Sviatchenko Aleksei

Güttler Károly: Másképpen kell motiválni a mai gyerekeket

MOB-Média/Szalmás Péter

Antal Dénes, a MOB ügyvezető igazgató elmondta: „A MOB pénzügyi helyzete stabil, ami lehetővé teszi a szakmai feladatok magas színvonalú ellátását. Ebben a tervezett költségvetés bevétele 5 milliárd 475 millió forint, amely 450 millió emelkedést jelent. Ebből az állami támogatás 49 százalék, 2,600 milliárd forint.

Güttler Károly: Másképpen kell motiválni a mai gyerekeket

MOB-Média/Szalmás Péter

A közgyűlésen kitüntetéseket is átadtak.

Az elnökség a korábbiakban Magyar Zoltánt, a Nemzet Sportolóját Érdeméremben, Kelemen Ildikót Egyenlő Esélyekért Díjban részesítette, de az átadáskor az érintettek nem tudtak részt venni a korábbi közgyűlésen.

A díjakat Gyulay Zsolt és Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke adta át. A küldöttek egyhangúlag megszavazták, hogy hetven éves korhatárt betöltő Molnár Zoltánnak, a Magyar Edzők Társasága elnökének, és Szalay Ferencnek, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége delegáltjának a tagsági jogviszonyát négy évvel meghosszabbítsák.

A MOB közgyűlés után letette az esküt a téli olimpiára utazó magyar csapat. Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök az eseményen egyebek mellett elmondta, nincs kis csapat, csak magyar csapat van, és nem a létszám, sokkal inkább a minőség számít.

Az eskü szövegét Heidum Bernadett és az olimpiai bajnok Burján Csaba korábbi rövid rövidpályás gyorskorcsolyázó mondta el az ünnepségen, melyen Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke bejelentette, hogy a milánói San Siro Stadionban a nyitóünnepségen Somodi Maja és Nógrádi Bence rövidpályás gyorskorcsolyázók viszik majd a magyar zászlót.

„Februárban találkozunk a játékokon, ahol azon leszek, hogy a magyar sport ügyét a lehető legjobban és legmagasabban képviseljem. Magamra is elhivatott csapattagként tekintek”

– mondta Dr. Sulyok Tamás.

Gyulay Zsolt MOB-elnök háláját fejezte ki a köztársasági elnöknek azt követően, hogy legutóbb, a pekingi téli játékok előtt a koronavírus-járvány miatt elmaradt az eskütétel. A sportvezető emlékeztetett rá, a magyarok eddig tíz érmet, köztük két aranyat nyertek az eddigi 24 téli játékokon.

„Egy sportoló nem érhet el többet, minthogy kijut az olimpiára és ott a legjobbját nyújtja. Küzdjetek Magyarországért, versenyezzetek sportemberhez méltóan”

– zárta szavait Gyulay Zsolt.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár megtisztelőnek nevezte útnak indítani a magyar küldöttséget.

„Mindannyian tudjuk, hogy a téli ötkarikás versenyeken földrajzi adottságainkból is kifolyólag a versenytársainkhoz képest több hátráltató tényezővel és kihívással kell megküzdenünk, mint a nyári játékokon. Éppen ezért gondolom, hogy nemcsak az érmek vagy a pontszerző helyezések, hanem már a kvalifikáció elérése is olyan eredmény, amelyért őszinte elismerés jár” – fogalmazott Schmidt Ádám.

A sportvezető záró gondolatában azt kérte az olimpikonoktól, hogy merjenek nagyot álmodni, és legfontosabb célként önmaguk legyőzését tűzzék ki. Szerinte, ha ez sikerül, akkor a versenyek végén egészen biztosan elégedetten térhetnek majd haza.

Az ünnepségen a 15 kvalifikációt szerzett sportoló közül négyen nem tudtak megjelenni: a rövidpályás gyorskorcsolyázó Moon Wonjun a Koreai Köztársaságban, a gyorskorcsolyázó Kim Minseok Japánban, Major Dominik rövidpályás gyorskorcsolyázó Kanadában készül, míg Tóth Zita alpesi síző az Európa-kupában versenyez.

Forrás: Salánki Miklós