Molnár Zoltán – MET elnök
Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társasága (MET) elnöke 1955. június 11-én született Nyírbátorban, szülőföldjére rendkívül büszke.
Mivel nehéz sorban éltek, szakmát tanult, majd később a gimnáziumi érettségit is megszerezte. Ezt követően első diplomáját 1989-ben a TF-en, a második diplomáját 1997-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte.
A szakmunkásképző intézetből testnevelő tanára, dr. Keresztessy Katalin a tehetséges futót a Központi Sportiskola atlétikai szakosztályába irányította, a KSI szinte az otthonát jelentette. Edzője, Főző János igazi pedagógus volt, aki Molnár Zoltánt szinte a fiának tekintette: nemcsak a sportpályán, hanem az élet egyéb területein is bölcs tanácsaival és gyakorlati segítséggel is egyengette útját.
1981 és 1989 között Ganz Mávag SE, a MAFC, és a BKV Előre SE edzőjeként atlétapalánták sokaságát nevelte fel.
Első munkahelye 1974-től 2001-ig a Népstadion és Intézményei volt, ahol szakmunkásként kezdett dolgozni, majd 1984-ben intézményvezető helyettes, 1986-ban pedig intézményvezető lett. 1991-től 2001-ig főigazgatóként irányította az ország legnagyobb sportlétesítményét. A Népstadion teltházas futballmeccseknek és nemzetközi atlétikai versenyeknek, akkor újdonságnak számító hatalmas koncerteknek adott otthont Molnár Zoltán vezetése alatt.
1996-ban a Magyar Sportszövetség elnökségi tagja, majd alelnöke lett. 1997-ben a MOB elnökségi tagjává választották.
2001-2013 között a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkáraként dolgozott. Az 1992-es barcelonai olimpiától kezdve rendszeresen tagja volt a magyar olimpiai csapatvezetésének. Négy nyári olimpián (Sydney, Athén, Peking és London) valamint három téli olimpián (Salt Lake City, Torino, Vancouver) látta el a csapatvezetői tisztséget.
Munkássága alatt többször látogattak Magyarországra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság akkori elnökei, Juan Antonio Samaranch, és Jacques Rogge.
2009 és 2011 között a PTE Állam- és Jogtudományi Kar óraadó tanára, majd 2015 és 2021 között a Zsigmond Király Főiskola és a Milton Friedman Egyetem óraadó tanára volt, ahol munkáját címzetes egyetemi docens kitüntetéssel ismerték el.
2013-tól 2019-ig, nyugdíjazásáig a Budapesti Sportszolgáltató Központ főigazgatója volt.
2003-tól alelnök a Magyar Edzők Társaságában, majd 2013-ban, dr. Ormai László addigi elnök visszavonulása után elnöknek választották. Az edzők képzését, továbbképzését kiemelten fontosnak tartja. Mindent elkövet annak érdekében, hogy a sportban tevékenységet végző edzők felkészültek legyenek, és rendelkezzenek versenyképes tudással is. Ennek érdekében kiemelt partneri kapcsolatot ápol a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem vezetésével. Azért dolgozik, hogy az edzők képviselete a lehető legmagasabb szinten legyen, hiszen a mottója, hogy edző nélkül nincsenek klasszis versenyzők, nem lehetnek kiemelkedő eredmények. 2017. és 2022. között a Magyar Edzők Társasága látta el a Kiemelt Edző Programban (KEP) résztvevő edzők foglalkoztatását.
Vezetői munkájának köszönhetően a Magyar Edzők Társasága 2025. január 1-jétől köztestületi rangra emelkedett, így a magyar sportban edzői tevékenységet végzők érdekvédelmi feladatait, valamint a sporttörvényben meghatározott közfeladatokat ellátó szervezet lett.
Molnár Zoltán a MET elnöke
Kitüntetései, elismerései:
- Magyar Közt. Érdemkereszt arany (1992)
- Miniszteri dicséret (1995)
- Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1998)
- MOB Érdemérem (2008, 2012)
- Magyar Sportért arany fokozat (2008)
- Magyar Érdemrend Középkeresztje (2012)
- Fair Play díj, a sport szolgálatában kategória (2015)
- European Olympic Laurel (2023)
- Esterházy Miksa-díj (2025)
- Istvánfi-díj (2025)
Molnár Zoltán 70. születésnapja alkalmából megkapta a Magyar Edzők Társasága Aranyjelvény-kitüntetését.
A Testnevelő Tanárok ünnepén, október 10-én, az 1881-ben alapított Magyar Tornatanítók Egyletének jogutódja, a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete (MTTOE) konferenciáján a TF egykori, az intézményt 1984 és 1994 között irányító rektoráról, dr. Istvánfi Csabáról elnevezett Istvánfi-díjjal ismerték el Molnár Zoltán munkásságát.