Gyarmati Dezső 1956-ról: A szívemre, s nem az eszemre hallgattam
A 12 éve elhunyt Gyarmati Dezső, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó 1927. október 23-án Miskolcon született. A Nemzet Sportolójának életét is jelentősen megváltoztatta születésnapján, 1956. október 23-án Budapesten kitört forradalom.
Gyarmati már olimpiai bajnokként készült 1956 őszén pályafutása második olimpiájára. A vízilabda-válogatott a budai Vörös Csillag Szállóban lakott, ott értesültek a játékosok arról, hogy Pesten kitört a forradalom.
Idősebb barátaim óvtak attól, hogy részt vegyek a megmozdulásokban, de természetesen lementem a városba, s ott meneteltem a tömeggel a körúton
– mesélte 2011-ben Gyarmati Dezső. – Fantasztikus élmény volt, azóta sem éreztem olyan egységet, annyira egy irányba mozduló nemzeti összefogást. Később elmentem a Széna térre, segítettem a barátaimnak barikádot építeni. Aztán indulni kellett az olimpiára, amelyre úgy, abban a tudatban utaztunk el, hogy győzött a forradalom.”
1952-ben Gyarmati Dezső válogatott vízilabdázó, az 1948-as londoni olimpián ezüstérmes vízilabdacsapat tagja a rajtkövön pihen edzés után. Fotó: Nemzeti Fotótár
A magyar csapat először a Prága melletti Nimburgba érkezett, ott megalakították a forradalmi bizottságot, melynek vezetői Iglói Mihály, Klics Ferenc és Gyarmati Dezső lettek. Az edzőtábor után két francia géppel repültek a melbourne-i olimpiára, a sportolók Bangkokban értesültek arról, hogy a szovjet katonák bevonultak Pestre, s elbukott a forradalom. Gyarmati egy Kossuth-címeres, gyászszalagos nemzeti zászlóval szállt ki a repülőgépből, és ez a felvétel bejárta az egész világsajtót.
„Amikor később ezért itthon megvertek, akkor sem bántam meg, hogy a melbourne-i érkezéskor – monda az idős mesteredző. – Tartoztam ezzel a forradalomban elesett honfitársaimnak. Háromszor állhattam az olimpiai dobogó tetején, fényképeztek ott is, de ez volt az egyik legfontosabb felvétel, amely rólam készült.”
Az újabb olimpiai győzelem után Gyarmati több társa is az Egyesült Államokba ment, de ő nem tartott velük, hanem hazajött. 1957 elején aztán utolérte őt a kádári számonkérés, a rendőrnyomozók nagyon megverték. Ezután hagyta el családjával hazáját, és Amerikában, majd Bécsben kezdett új életet. Olaszországban edzői állást is kapott, de egy év múlva hazatért.
Az élet engem igazolt, ha kint maradunk, lehet, hogy gazdagabb lettem volna, de boldogabb biztos nem.
Amerikában a vízilabda nem olyan népszerű, ezért nem ismertek, de mint menekültnek, segítettek. Dolgoztam bankban, voltam cowboy egy farmon, de nagyon hiányzott a hazám. Itthon egy elkényeztetett olimpiai bajnok voltam, kint pedig egy senki. Hazatérésem után ugyan örökre eltiltottak a nemzetközi szerepléstől, de aztán még két olimpián is részt vehettem, s 1964-ben a harmadik aranyérmemet is a nyakamba akaszthattam Tokióban. Sőt, hetvenhatban szövetségi kapitányként is meghallgathattam a Himnuszt Montrealban. Ezeket a csodákat nem élhettem volna át, ha kint maradunk. A rendszerváltozás óta sok erkölcsi elismerést kaptam. Pedig, amikor 1956-ban Melbourne-ben a zászlóra felkötöttem a gyászszalagot, erre nem számíthattam. Tiszta szívből tettem!” – nyilatkozta utolsó születésnapja előtt Gyarmati Dezső.
Forrás: Salánki Miklós