Búcsú Horváth Lászlótól, a nemrég elhunyt, mindig vidám mesteredzőtől
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Horváth László olimpiai- és világbajnoki ezüstérmes öttusázó. A sikeres versenyzői pályafutás után edzőként 1982-től a junior, 1989-től a felnőtt öttusa válogatott szövetségi kapitánya lett. Majd 1991-től az UTE triatlonszakosztályának alapítója, vezetőedzője, később a válogatott szövetségi kapitánya is volt. A közkedvelt, remek humorú Vörire egy vele készített korábbi interjúval emlékezünk.
– Mikor ért véget az öttusa iránti szerelem?
– Az soha nem fog véget érni, mert ugyan megkedveltem a triatlont, de azért a szívem örökké az öttusáért dobog. Hiszen harminc évig erről szólt az életem. Nagyon szerencsés voltam, mert versenyzőként, majd edzőként is szép eredményeket értem el.
– A magyar öttusa aranykorszakában kezdett versenyezni, amikor az ötszörös világbajnok Balczó András, Móna István, Török Ferenc összeállítású csapat uralta a világot.
– Felnéztem rájuk, de nem féltem tőlük. Egyedül Balczó tűnt verhetetlennek, mert ő zseni volt. Sikerük titka szerintem az volt, hogy fejben is nagyon erősek voltak.
– Miért nem sikerült 1972 után folytatniuk a magyar sikersorozatot?
– Ennek rengeteg összetevője van, de talán a leginkább döntő, hogy nem voltunk annyira tehetségesek, mint Balczóék. A szakvezetéstől sem kaptunk meg azt támogatást, amely a győzelemhez kellett volna. Mert a világbajnoki dobogóra feljutottunk, de nem a tetejére. Amikor 1977-ben Török Feri lett a szövetségi kapitány, s áttértünk a korszerűbb, kemény felkészülésre, akkor jöttem rá, hogy éveket vesztegettünk el.
– A moszkvai olimpia után edző lett, két év múlva pedig már a juniorválogatott kapitánya, majd felnőttek szakmai vezetője. Mi volt öttusaedzői pályafutásának legsikeresebb korszaka?
– Amikor nyolcvankettőtől a juniorválogatott szövetségi kapitánya voltam. Az olimpiai bajnok Fábián László, Mizsér Attila, Martinek János nálam lett junior-világbajnok. Volt olyan junior-vb, hogy egyéniben három magyar állt a dobogón.
– Aztán kilencventől a felnőttválogatott kapitánya lett, a barcelonai olimpia előtt viszont váratlanul leváltották.
– Ez olyan törökös megoldás volt. Rengeteget köszönhetek Török Ferinek, akinek javaslatára a sikeres budapesti vb után én lettem a felnőttcsapat kapitánya. A ’91-es vb-n hiába nyertünk egy arany- és két ezüstérmet, a római Európa-bajnokságon pedig három aranyat, Feri javaslatára az elnökség ezt kevésnek ítélte meg. A csapat újra Feri szakmai irányításával készült a barcelonai olimpiára. Az eredmény ismert: Mizsér ezüstérmes lett, a csapat pedig ötödik.
– Miért nem ment vissza az újpesti öttusázókhoz edzősködni?
– Mert az öttusaszakosztály akkori vezetőedzője kijelentette, hogy olyan edző, mint a Vöri, száz is van. Gedővári Imre, a klub elnöke viszont azt mondta, hogy visszahelyezhet ugyan az öttusázókhoz, de támogatásával megalakíthatom a triatlonszakosztályt. Az utóbbit választottam. Nem, mert annyi örömöt egyetlen tanítványom sem szerzett, mint a triatlonista Molnár Erika. Remek versenyző volt, akinek sikerült betörnie a nemzetközi élmezőnybe.
Az 1976-ban ezüstérmes öttusázó-trió: Horváth László, Szombathelyi Tamás, Maracskó Tibor / Forrás: MOB
Forrás: Magyar Hírlap 2015. február 6.
Vöri ölelése
A junior öttusa világbajnokságot 1985-ben Kijevben rendezték, ahol a Kálnoki Kis Attila, Martinek János, Baráth Nándor összeállítású csapatunk ezüstérmes lett. A magyar válogatott – a gyorsabb utazás reményében – katonai repülőgéppel utazott az ukrán városba. Úgy volt, hogy visszafelé kilenc órakor indul a gépünk, de közölték, hogy a légtér forgalma miatt: „Szicsász!” A déli ebéd után egyre türelmetlenebbek lettünk, s a Népsport tudósítójaként, unalmamban azzal szórakoztam, hogy el kezdtem cukkolni a kapitányt, Horváth Lászlót. Viccelődve olyanokat mondtam neki, hogy a jobbegyenesemnél csak a bal veszélyesebb. A nálam harminc kilóval nehezebb, mackos termetű Vöri egy jó ideig tűrte a heccelésemet, majd hirtelen hozzám lépett, s erősen átölelt. „Jaj, engedj el, mert eltört a bordám!” – kiáltottam. Erre elengedett, s csak annyit mondott: „Újságírót nem ütök meg, látod mennyire kedvelek.” Nevetésnél még hetedig éreztem a mellkasomban Vöri szeretetét!