Remekül és alaposan foglalja össze legendás, sokszoros világcsúcstartó futóink, Iharos Sándor, Rózsavölgyi István, Tábori László és edzőjük, Iglói Mihály történetét a Hosszútávfutók című film, mely választ keres a sikereikre és arra, milyen szerepet játszott és miért szerették tanítványai annyira az 1956-ban emigrált edzőzsenit.

Sibalin György 2002-ben készült, Hosszútávfutók című dokumentumfilmje nagyon szép és tartalmas összefoglalása a magyar atlétika 1952 és 1956 közötti, kiemelten sikeres időszakának. Mikor nemcsak az Aranycsapattól, hanem a legendás magyar közép- és hosszútávfutók, Iharos Sándor, Rózsavölgyi István, Tábori László – és persze edzőjük, Iglói Mihály – sikereitől volt hangos az ország és a világ sportélete.

A filmben megszólal a már idős, Tatán élő Rózsavölgyi és az Amerikából hazatért Tábori is, de egy archív interjú formájában az 1996-ban elhunyt Iharos is csatlakozik egykori társaihoz. A rendező más régi felvételeket is felhasznált az ötvenes évekből, kezdve a Népstadion építésétől egészen az Iglói-tanítványok edzéseiig és világrekordjaiig.

Az 52 perces film végigveszi, hogy a három futó ki is volt valójában, hogyan lettek azok, akik, milyen személyiségük és kapcsoltuk volt, hogyan fedezte fel őket rajongásig szeretett edzőjük, hogyan egészítették ki egymást féltékenység nélkül, és később hogyan alakult életük.

“Nem voltunk jóbarátok, de nagyon jó bajtársak voltunk” – mondta hármójuk szoros kapcsolatáról Iharos, megemlítve, hogy a pályán kívül ugyan nem jártak össze, de edzésen és versenyeken önzetlenül segítették egymást. Vitathatatlan tehetségük és akaraterejük mellett ez volt sikereik másik titka. Az egykori futók beszélnek Iglói Mihályról, arról, hogyan ismerkedtek meg vele, és a szigorú, de melegszívű tréner szuggesztív személységével hogyan tudta rávenni őket a munkára még akkor is, amikor már lépni is alig bírtak.

„Nagyon sokat köszönhetünk Náci bácsinak, aki példát mutatott, velünk volt télen, nyáron, esőben, sárban” – emlékezett vissza Tábori a mesterre, aki végig ott volt velük a tréningeken. Egyszer télen, a reggeli edzésük előtt Iglói már hajnalban kiment a pályára letakarítani a havat a belső sávról, hogy mire megérkeznek a tanítványai, ők már tiszta pályán futhassanak. Ezt mindig megtette, és egy ilyen emberre csak felnézni lehetett.

Pedig a kiszabott munka nagyon kemény volt, Rózsavölgyi szerint sokakkal ellentétben ők csak azért nem tartották monotonnak a mester módszereit, mert edzés közben nem volt energiájuk azon gondolkozni, vajon amit csinálnak, monoton-e vagy sem…

A dokumentumfilmben szó esik az 1956-os forradalomról, a sikeres korszak végéről, annak hatásairól, arról, hogy miért „úszott el” a Melbourne- olimpia, és arról, hogy a hadifogságot megélt Iglói félt hazajönni. És persze a kérdés ott maradt a levegőben lógva: mi lett volna, ha az edzőzseni itthon marad?

 

Az EPS Kft. engedélyével