Provokátor, aki kikényszeríti a megoldást – interjú Petrov Árpáddal

Petrov Árpád tavaly nyár óta irányítja a háromszoros olimpiai-, és hétszeres világbajnok úszó, Hosszú Katinka edzéseit. A trénert kérdeztük a tapasztalatairól, a motivációról, az egyensúlyról és persze a fő célról, a 2020-as tokiói olimpiáról.

 

Milyen Hosszú Katinkával dolgozni?

Viszonyunkat partneri kapcsolatként, együtt gondolkodásként és szezontervezésként írnám le, ahol nincs alá-fölérendeltségi viszony, mint mondjuk egy fiatal, kezdő sportoló esetében. Katinka jól ismeri a testét és a saját terhelhetőségét, éppen ezért sokszor nem közvetlen instrukciókat adok neki, hanem csak rávezetem, mert szeretném, hogy ő találjon rá a megoldásra. De mivel van már rutinja, nem is kell neki előírni mindent. Inkább tanácsadóként, provokátorként fogom fel magam, aki kikényszeríti a megoldást.

Mégis csak világklasszis sportolóról van szó. Nehezebb a közös munka, mint várta?

Azt hittem, kevesebb dolgot tudok neki mondani, és eleinte kicsit visszafogottabb lesz a kapcsolatunk, de meg kell mondjam, nagyon hamar összecsiszolódtunk. Nem kellett keresgélni a közös utat, amin elindulunk, mert egyből rátaláltunk. Megvan közöttünk a szakmai bizalom, és ez a legfontosabb.

Katinka előző edzőjével, az amerikai Shane Tusuppal beszélt valaha?

Soha nem kerestük a kapcsolatot. Nem volt amolyan „átadás-átvétel”-szerű edzői megbeszélés, ami pedig biztosan hasznos lett volna, már csak a tapasztalat átadása miatt is, és sok mindenbe érdekes lett volna belelátni, beszélni róla. Ugyanakkor ennek a történtek miatt érthető okai voltak, és Katinka egyébként is tud abból az időszakból mindent, amit tudnia kell.

Katinka még az úszók viszonylatában is rengeteg munkát végzett el korábban. Látta rajta valaha a kiégés jeleit? Mekkora benne a motiváció?

A kiégés jeleit soha nem láttam rajta. Ha fáradtabbnak is tűnt egy időben, az azért volt, mert egy élsportoló hozzáállása hullámszerű, hol képes rá, hol nem. Kis kilengések mindig vannak, ilyen volt nála is, semmi több. Folytatni akarja, ez nem is kérdés.

Mire kell figyelni nála különösen?

Sose szabad szépíteni. Persze neki is szüksége van a dicséretre, pozitív visszajelzésre, mint mindenkinek, de konkrétan, tárgyilagosan és azonnal meg kell mondani neki, mi volt rossz, és mit kell tennie azért, hogy jobb legyen. Rögtön tudni akarja. És fontos nála az egyensúly megtalálása is, ha látom a szemén a fáradtságot, akkor inkább pihenőt adok neki, mert ha rajta múlna, dolgozna tovább. Figyelni kell, nehogy túltoljuk a szekeret.

Olyan eredményekre számítottak 2018-ban, amilyeneket Katinka elért?

Bevallom őszintén, én semmilyen eredményre nem számítottam. Nem ez volt a legfontosabb, nem ebben gondolkodtam. Egész egyszerűen azért, mert abban ugyan biztos voltam, hogy felfelé indulunk majd el, de nem tudtam, hol lesz a zenit. Benne volt a pakliban az is, hogy valahol új világcsúcsot úszik, de az is, hogy, mondjuk, el sem indul a rövidpályás világbajnokságon. Elképzeléseim persze nekem is voltak, de azokat Katinka egyértelműen felülteljesítette.

Akkor elégedett az eredményekkel és az eddigi munkával?

Mindent a 2020-as olimpia szemszögéből nézünk. Minden edzést, minden versenyt, mert az a legfontosabb cél. Ezért elégedettségről nincs szó, nem is lehet, legfeljebb majd másfél év múlva. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne járnánk jó úton.

Vannak más tanítványai is. Mennyi idő marad rájuk?

Összesen öten vannak a csoportomban, de azt látni kell, hogy közülük van egy, aki a legfontosabb, Katinka. Hazudnék, ha azt mondanám, mindenkire elég figyelem jut, de a többiek cserébe egy világklasszissal úszhatnak, tréningezhetnek együtt, számukra is kézzelfoghatóvá válik ez az út, mert láthatják, hogyan dolgozik, mit csinál, hogyan épül fel egy olimpiai aranyérmes sportoló. Azt hiszem, ez azért megfelelő kompenzáció.

Mik a közös tervek 2019-re?

Az, hogy a 2018-as emelkedő trend folytatódjon az edzéseken és a versenyeken is. Hogy ebből mi jön ki, azt majd meglátjuk, de ha további javulásról beszélünk, abból rossz már nem sülhet ki. Szeretném, ha a versenyeken továbbra is közel járna a csúcsteljesítményhez, de egy ilyen kaliberű sportolótól csak ezt lehet elvárni.

VINCZE SZABOLCS