Olimpiai pontszerző a magyar curling vegyespáros

A Szekeres Ildikó – Nagy György magyar kettős a hatodik helyen végzett a svédországi Östersundban rendezett curling vegyespáros világbajnokságon. Nagy György nem csak kiváló curlingző, hanem amellett, hogy a Magyar Sportlövő Szövetség elnöke, egyben tagja a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének.

A curling vegyespáros-versenyszám a phjongcshangi téli olimpia óta szerepel a téli játékok programjában. A 2018-as ötkarikás eseményre magyar duó nem jutott ki.

A Szekeres Ildikó és Nagy György a világbajnokság szombati programjában előbb a törökök ellen nyert 8-3-ra, majd az 5. helyért zajló helyosztón a japánokkal találkozott, akiktől 9-2-re kikapott. A magyar páros a világbajnokság utolsó mérkőzésén nem kezdett jól, öt end után már 0-7-re állt, onnan pedig nem sikerült megfordítani a japánok elleni találkozót – számol be a hazai szövetség honlapja.

Az aranyérmet a Michèle Jäggi – Sven Michel összeállítású svájci páros szerezte meg, miután a döntőben 9-6-ra jobbnak bizonyult a Maria Komarova és Daniil Goriachev alkotta orosz párosnál. A magyarok a pénteki negyeddöntőben éppen a svájciaktól kaptak ki 8-5-re, így elmondhatjuk, hogy a későbbi győztes akadályozta meg a magyar éremszerzést. Szombaton este rendezték a bronzmérkőzést is, ahol Kanada 8-3-ra győzött Dél-Korea ellen.

A vegyespáros világbajnokságokat 2008 óta rendezi meg a nemzetközi szövetség, a WCF, az azóta rendezett 11 világbajnoki tornából Svájc most hetedszer tudott győzni, rajtuk kívül csak magyar (2013, 2015) és az orosz (2010, 2016) páros tudott vb-címet szerezni vegyespárosban.

“Kimondhatatlanul büszke vagyok a csapatunkra, jól tudtunk együttműködni, egymást folyamatosan segítve haladtunk előre. Öröm volt ott lenni a vb-n, ahol az olimpiai pontszerző 6. helyen végeztünk, ezzel mondhatni történelmet írtunk ismét. Köszönöm páromnak Nagy Györgynek és Darryl Hornnak az edzőnknek, akik nélkül ez a siker nem jöhetett volna létre” – összegezte a világbajnokság tapasztalatait Szekeres Ildikó.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter, archív)