Oláh Bence kettős szerepben korcsolyázik

Az első magyar téli olimpiai bajnoki címet megszerzett rövid pályás gyorskorcsolyázó magyar válogatott tartalék embere, Oláh Bence befejezte az orvosi egyetemen az ötödik évet. A jochapress.hu az utolsó vizsga után kereste meg az ifjú orvosjelöltet.

– Az ötödik esztendőt két részre bontva végeztem el, hogy az olimpiára is fel tudjak készülni – mesélte a 26 éves Bence. – A szakdolgozatomat is a sporthoz köthető, valamilyen élettani témáról szeretném majd megírni, de ez még a jövő zenéje.

– Miért éppen gyorskorcsolyázó lett?

– Nyolc éves voltam, amikor édesanyámmal elmentünk Szegeden megnézni egy korcsolya versenyt. Megtetszett és én is elkezdtem korcsolyázni a Szegedi Korcsolyázó Egyletben. Az első perctől kezdve a rövidpályára koncentráltam Szabó Krisztián edző segítségével, akit nevelő edzőmként tartok számon.

– Milyen állomásokat tart nyilván pályafutásával kapcsolatosan?

– Elég jól indultam, hiszen már 7-8. általános iskolásként részt vehettem központi edzőtáborozásokon. Tizenhat éves korom óta pedig a felnőtt válogatott tagjaival edzhettem. Ekkoriban kezdett el velem foglalkozni Telegdi Attila, 2014-től pedig Bánhidi Ákos irányítja a felkészülésemet.

– Hogyan alakult az eddigi karrierje?

– A 2014/15-ös szezonban, a moszkvai világbajnokságon lettem a válogatott ötödik embere. A 2015/16-os évadban Európa-bajnokságon jégre is léphettem, onnan van egy ezüstérmem. Egy évvel később kétszer is pályán voltam az Eb-n, ekkor negyedikek lettünk.

– Miként élte meg a csapat olimpiai győzelmét?

– Egyrészt nagy örömmel, másrészt apró keserűséggel, hiszen én nem lehettem ennek az együttesnek a tagja. Az is tény, hogy ezért az ötödik helyért is négyen voltunk versenyben, azután maradtunk hárman, végül én lehettem az első tartalék. Tehát ezért a helyért is keményen meg kellett küzdenem.

 – Milyen tervekkel készül a következő időszakra?

– Remélem, 2019 júniusában sikeresen befejezem az orvosegyetemi tanulmányaimat. Utána lesz még három szezonom arra, hogy kipróbáljam: tudok-e – s ha igen, mennyit – fejlődni. Ez abszolút nem kiszámítható, mert teljesen egyénfüggő, ki mire képes harminc felé közeledve? A célom mindenesetre az, hogy olyan szintre jussak el, amelyen egyenrangú partnerként bármikor becserélhető legyek a négyesbe.

– A reménybeli diplomával kapcsolatosan milyen elképzelései vannak?

– Mindenképpen szeretnék a sport közelében maradni. Legjobban annak örülnék, ha a korcsolyázásban is mindinkább szükséges orvosi stáb tagja lehetnék.

 – Amikor nem korcsolyázik, mi minden érdekli?

– Például több sportág is leköti a figyelmemet. A jó teniszt szívesen nézem, a kézilabda eseményeket is figyelemmel kísérem. Természetesen a labdarúgó vb programját is megpróbálom követni. Kezdés előtt talán a franciák végső sikerét tartottam a legvalószínűbbnek.

Oláh Bence végül azt is elmondta, hogy a téli szezonra történő felkészülést már az előző héten elkezdték, méghozzá mindjárt tizenkét edzéssel, de még szerényebb intenzitással. A programban a korcsolyázás mellett futás, kerékpározás és kondicionáló gyakorlatok egyaránt rendszeresen szerepelnek.

(jochapress / Jocha Károly)