Nemzeti Sportinformációs Rendszer a sportigazgatás egyik alappillére

Nemzeti Sportinformációs Rendszer a sportigazgatás egyik alappillére

Nemzeti Sportinformációs Rendszer a sportigazgatás egyik alappillére

Szabó Tünde a magyar sportszakma fejlődésének újabb nagy lépéseként értékelte a Nemzeti Sportinformációs Rendszert (NSR), amely a sportigazgatás egyik alappillére lesz.

A sportállamtitkár az NSR-ről rendezett pénteki budapesti konferenciát értékelve az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a rendszer óriási segítséget jelent majd a sportolóknak, sportszakembereknek és vezetőknek, a sportszervezeteknek, a sportolni vágyóknak, valamint a gazdasági szektorban tevékenykedőknek egyaránt.

“A mai világban, mikor a sport világszerte nagy ütemben digitalizálódik, ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani a sport nagyhatalmaival, elengedhetetlen, hogy az ezzel kapcsolatos óriási adathalmazhoz sportszakmailag és jogilag rendszerezett, áttekinthető formában férjenek hozzá a felhasználók” – fogalmazott.

Emlékeztetett rá, hogy a kormány stratégiai ágazattá nyilvánította a sportot, ennek megfelelően az eredményesség fokozását és az ahhoz szükséges háttér biztosítását is. “A sportbeli sikerek fenntartása, gyarapítása kiemelt feladatunk, hiszen ezek a nemzeti büszkeség forrásai, melyekkel a magyar társadalom minden tagja képes azonosulni, miközben az ország számára nemzetközi ismertséget és elismerést hoznak” – tette hozzá.

Azt is leszögezte, a magyar sport társadalmi szerepének és közösségi értékének erősítéséhez elengedhetetlen, hogy a sporttal, sportolással kapcsolatos lehető legtöbb információ és adat megbízható forrásból, egy helyen álljon rendelkezésre, valamint lehetővé váljon sportszakmai statisztikák és mérések adatbázisszintű elkészítése és ezek elemzése.

“Mindezen adatok a sportágazati folyamatok döntés-előkészítő, végrehajtó és gyakorlati folyamataiban, a támogatás-tervezéstől a felhasználásig nagy segítséget adnak majd” – mondta.

A Nemzeti Sportinformációs Rendszer létrehozásával – tette hozzá – az a kormányzati cél, hogy “egységes, a sportágazat valamennyi releváns adatkörét tartalmazó informatikai rendszer működjön, továbbá hogy elősegítse a Magyarországon igénybe vehető sportszolgáltatásokhoz való hozzáférést, támogassa az egyes sportágakban végzett sporttevékenységeket és sportszakmai munkát, hatékonyabbá tegye a sport szervezeti és irányítási rendszerét, s egyszerűbben nyomon követhetővé a sport területén jelentkező stratégiai feladatok végrehajtását.”

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány az NSR éves üzemeltetését is biztosítja a központi költségvetésben.

A Nemzeti Sportinformációs Rendszer előzetes tesztüzeme megkezdődött, az egységes digitális sportadat-rendszer pedig 2018-ban kezdi meg üzemszerű működését.

(MTI)

 

By |2017-11-03T21:18:32+00:00november 3rd, 2017|Archívum, Hírek|0 Comments