„Minden adott, hogy a jövőnk sikeres legyen” – interjú Zsiga Gyulával

A magyar női kézilabda-utánpótlás kiemelkedően sikeres éven van túl, ennek okairól, hátteréről és jövőbeli kilátásairól Zsiga Gyulával, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatójával beszélgettünk.

A tavalyi évben nagyon szép eredményeket ért el a női kézilabda-utánpótlás. A szövetség számított ilyen sikerekre?

A junior válogatottunk aranyérmet szerzett a debreceni világbajnokságon, és ha azt nem is vártuk tőlük, hogy megnyerjék a tornát, az elmúlt évek eredményei alapján úgy gondoltuk, a legjobb négybe azért be kell férniük. Ugyanígy voltunk az ifjúsági válogatottal, a 2017-es, győri nyári európai ifjúsági olimpiai fesztiválon megszerzett első hely után szintén a négybe vártuk őket a tavaly nyári U18-as világbajnokságon, a második hely pedig nagyon szép tőlük.

És ott volt az U16-os válogatott győzelme is.

Az volt a mind közül a legnagyobb meglepetés, a svédországi nem hivatalos serdülő Európa-bajnokságon – merthogy ebben a korosztályban, az U16-ban még nincsen hivatalos kontinensbajnokság – a magyar csapat mind a nyolc meccsét megnyerte, ahogy az egész tornát is.

Mi a különbség az eddigi utánpótlással szemben? Miért ilyen jók a fiatal csapataink most?

Mintegy két és fél éve szemléletváltás történt az utánpótlásban, ami a „Velünk kerek a világ!”-programmal függ össze. A prioritások mások lettek, és egyre inkább arra törekedtünk – akárcsak Dániában és Németországban –, hogy a gyerekek, fiatalok elsősorban ne a hétvégi meccsekre koncentráljak, mert a valódi cél túlmutat a hétvégi győzelmeken. Az lett a fontos, hogy felépítsük őket és az edzőik jó felnőtt játékosokat faragjanak belőlük.

Ennek látszanak a kézzelfogható eredményei is?

Egyértelműen, hiszen a fiatal játékosaink a férfi és a női mezőnyben is ott voltak a felnőtt válogatott keretében az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon. Ebben egyébként segít az ún. elitprogram is, amelynek keretében tizenöt reményteljes fiú és ugyanennyi lány kap plusz segítséget és lehetőséget, hogy eljusson a nemzeti csapatig. A siker sok összetevős, és a célokat hosszú távon fogalmaztuk meg, mindenesre nagyon örülünk annak, hogy már most látszanak az eredményei.

Van oka annak, hogy ezek a fiatalok gördülékenyebben illeszkednek a felnőtt csapatokba?

Ez is ennek a koncepcióváltásnak köszönhető. Eddig inkább az volt a fontosabb, hogy a játékosok taktikai képzést kapjanak, ez volt a serdülő- és ifi kapitányok elsődleges feladata. Most viszont a technikai képességek fejlesztése került előtérbe, ami ugyancsak annak a koncepciónak a része, hogy elsősorban ne serdülő bajnokaink legyenek, hanem felnőttek. Németországban éppen most voltam kint egy szakmai konferencián, és ott ugyanez az elképzelés.

Ezen a téren van különbség a nők és a férfiak között?

A női szervezet korábban érik, amit a tavaly nyári U20-as csapaton látni is lehetett, hiszen abban sokan már akkor is évek óta NB I-es csapatokban kézilabdáztak, sőt, például Háfra Noémi és Klujber Katrin meghatározó szerepet játszottak klubjukban. A férfiaknál ez a kor kicsit eltolódik, 21 és 23 évesen érnek be, amikor már meg tudják állni a helyüket a felnőtt mezőnyben is. Kivételek persze vannak, ilye például Szita Zoltán, vagy a svédek ellen becserélt és remeklő, 19 éves Máthé Dominik a most zajló világbajnokságon. Ennek fontos alapja, ami szerencsére tendenciává kezd válni Magyarországon, hogy az élvonalban egyre több fiatalt játszatnak inkább a légiósok helyett.

Milyen poszt lesz a kulcs Ön szerint ebben a fiatal magyar női válogatottban?

Vannak nagyon ügyes szélsőink, de azt látnunk kell, hogy a kézilabdában mindig is a belső posztok lesznek a meghatározóak. És persze a védekezés, de ezen a téren sem állunk rosszul. Bizakodó vagyok, a felnőtt világversenyeken elért hetedik-nyolcadik hely a magyar kézilabda mostani helyzetében már jónak számít.

Attól nem kell félni, hogy esetleg „egyemberes” lesz a nemzeti csapat, mint az a múltban nem egyszer jellemezte a magyar válogatottat?

Nem, mert az új koncepció lényeg nemcsak az, hogy összehozzunk egy csapatot, amely csapatszinten tud jól játszani, hanem amelyben egyéniségek is vannak. Ezért tartjuk fontosnak, hogy posztra neveljünk, hogy legyen több ászunk, ne csak egy, akitől mindenki várja a csodát. Ez mentálisan is erős csapatot eredményez, nézze csak meg a világbajnok U20-as együttest, amely elhitte magáról azt, amiről korábban álmodni is alig mert, és nyomás alatt is fantasztikusan tudott teljesíteni. Lássuk be, régen azért ez nem mindig volt így.

Ha már látjuk, hogy a női mezőnyben a felnőtt előtt lévő korosztályok mennyire jók, adódik a kérdés, az utánuk következő generáció milyen?

Erre részben megadja a választ a serdülő lányok tavalyi aranyérme a kontinensbajnokságon, de úgy látom, hogy tíz és húsz év között most Európa-, sőt világszinten is ott vagyunk az első négyben. Ami nagyon fontos, és ami az elmúlt évekhez képest pozitív változás, hogy nincsen hézag a generációk között, így nem kell attól félnünk, hogy egyszer csak elfogynak a jó magyar kézilabdázók. Minden adva van ahhoz, hogy a jövőnk sikeres legyen.

VINCZE SZABOLCS