Martinek János bíztató évet zárt

 

Szöul kétszeres öttusázó olimpiai bajnoka, Martinek János sok éven át tartó vargabetűk megjárását követően ez évben végre szívének kedves lehetőséghez jutott. A népszerű „Janika” készséggel válaszolt a jochapress.hu szezonzáró kérdéseire.

— Korábban a diáksportért dolgoztam, 2013 novemberében kerültem a szövetségbe, mint megbízott főtitkár – így Martinek. – Ez év februárjában a kiírt pályázaton én lettem a befutó, s azóta tevékenykedhetek, mint a magyar férfi felnőtt és junior öttusázók kapitánya.

— Melyek az első év legfontosabb tapasztalatai?

— Fel kellett mérnem, hogy állunk és mire van szükségünk az eredményes szerepléshez. Mi a legfontosabb ahhoz, hogy nemzetközi szintére tartósan sikeresek lehessünk. Meggyőződésem, hogy az öt próbán belül elsősorban a vívásra valamint a lövészetből és futásból álló, kombinált számra kell koncentrálnunk.

— Az idei eredményekkel mennyire elégedett?

— Mindenképpen pozitívnak értékelem a szezont, hiszen az Európa-bajnokságon elért 2., 4. és 6. helyezésekkel hárman is beküzdötték magukat az első hat közé. Talán még fontosabbnak tartom, hogy hat év után ismét sikerült világbajnokságon egyéniben dobogós helyezést elérni. Az Eb-n második Kasza Róbert a vb-n is ezüstérmet szerzett, ami Robi egyéni sikerén túl nagyon jó tett a sportág megítélésének is.

— Kasza Róbert mellett Marosi Ádám és Demeter Bence is képes nemzetközi szintű eredményekre.

— Marosi a londoni olimpia bronzérme, majd a 2013-as Eb-győzelem  óta nem tudott dobogóra állni, pedig ő nagyon elszánt, mindenre képes versenyző. Demeter Bencéről azt hittem, megérett a nagyobb feladatokra is, de az Eb-4. pozíció után a v— Mit hozhat a 2018-as esztendő?

— Mindig is optimista voltam, az is maradok. Sokat számít, hogy Bretz Gyula személyében van egy sokoldalúan képzett elnökünk, aki 60 éve benne van a sportágban. Jövőre egyébként Magyarország Székesfehérváron ismét kontinensbajnokságot rendezhet, a világbajnokságnak pedig Mexikó adhat otthont.

— Magánemberként mit mondhatunk el Önről?

—Feleségem személyi edző, s egyben oktató is. Huszonöt éves lányom az öttusa szövetségben dolgozik. Így elmondhatom, hogy mindhárman a sport közelében vagyunk.

(jochapress / Jocha Károly)