Kézen állva, lábbal kopogott az osztályajtón Röck Samu, Borkai Zsolt felfedezője

Harmadikos korában kézen állva, lábával kopogva az ajtón, ment be az osztályába, s ezt a mutatványt pécsi főiskolás korában a harmadik emeleti ablakpárkányon is megismételte Röck Samu mesteredző. Borkai Zsolt felfedezője és első edzője csütörtök esti élménybeszámolóján, a győri „Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér” kultúrtermében száz ülőhely mellett állóhelyekre is szükség volt.

A méltán világhírű tornász szakember beszélgetőpartnere, Cseszregi Balázs ugyancsak ritkán jutott szóhoz a jó mondókával (is) megáldott mester mellett, aki mindjárt a legelején elárulta: maga is tudja, hogy egyszerre nem lehet mindenhol, de mégis élvezi ezt az örökös futást. „Nagyon jó így élni” – mondta többek között saját létformájáról.

„Apám azt mondta, ha 90 éves koromig élnék, az élet akkor is nagyon rövid ahhoz, hogy elpazaroljuk. Minden napnak konkrét tervekkel kell nekivágnunk! Amikor ő 48 kilósan hazajött az orosz fogságból, a háborúban Németországba menekült családot hazarendelte, mert ő döntött. innen nem megy sehova! Rendkívül kemény életünk volt, de ő mindenre megtanított, mintegy felvértezett a későbbi évtizedekre bennünket.”

– Ezt az előképzés nyilván nagyon jót tett Önnek a tanári és az edzői pályán is?

„Más a helyzet, ha az ember edzőként és tanárként is dolgozik párhuzamosan. Én soha nem adtam fel a tanári állásomat, s a legtehetségtelenebb gyerekből is igyekeztem kihozni a maximumot, nálam nem volt egyetlen, tornából felmentett sem! Azt edzőség egészen másként működik. Ott igen fontos előzményként az elsős gyerekeket mindenféle furfanggal felmértem. A két legeredményesebb tanítványom, Borkai Zsolt és Csollány Szilveszter máig sem tudja, milyen úton-módon választottam ki őket. Munkásságomra erősen hatottak a korábbi tanáraim, különösen a TF-en volt előadók. Csanádi Árpádtól Bácsalmási Péteren keresztül valóban kiváló szakemberek és egyben hiteles emberek oktattak bennünket.”

– Ön a Ságvári iskolában, majd évtizeddel később a Móra Ferenc nevét viselő intézményben is nagyokat merített.

„A kiválasztás szerepét nem elég hangsúlyozni! Így kerülhetett képbe a legújabb, sokat ígérő tornászpalánta, mészáros Krisztofer is. A tanítványokat pedig nagyon kell szeretni, mindent meg kell tenni értük. Később pedig rivalizáltatni kell őket egymással. Egyébként szeretek dicsérni, sokkal inkább, mint akár jó szándékkal, de mégis csak kritikát mondani.”

– A közelmúltban – 79. évében járva –  komoly figyelmeztetést kapott a szervezetétől.

„Nem tagadom, sokkolt a dolog, azóta valamennyit visszavettem, a korábban lebecsült gyógyszereket pedig rendszeresen beveszem. Alig várom, hogy korábban világosodjon, mert onnan kezdve minden reggel öt órától már a győrújbaráti kertemben indítom a napot. Nemek a reggeli munka az igazi ébresztő.”

Az összejövetel kitűnő hangulatát csak fokozták a személyre szabott kérdések, visszaemlékezések. Az eseményen ott volt és felszólalt a Balatonalmádi-Káptalanfüreden élő, legeredményesebb magyar tornász edző, a Magyar Zoltánból kétszeres olimpiai bajnokot nevelt dr. Vigh László is.

(jochapress.hu – Jocha Károly)