Június 23-án ünnepeljük az Olimpia Napját

 

únius 23-a az Olimpia Napja. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 1894-es megalakulását ünnepeljük világszerte. Idén 70 éve…

Ezen a napon Magyarországon a budapesti, férfi vízilabda világliga szuperdöntő mellett az első hazai olimpiai esemény, a 2017-es EYOF helyszínén, Győrben rendezik a kötöttfogású Magyar Nagydíj Polyák Imre-emlékversenyt, amelyre négy kontinens sportolóit várják. Az eseményt – és egyben az Olimpia Napját – Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke a helyszínen köszönti. Az olimpiai család sportágai közül az atléták Székesfehérváron országos bajnokságot, a triatlonisták Baján sprint ob-t rendeznek az Olimpia Napján.

124 évvel ezelőtt, 1894. június 23-án alakult meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), Pierre de Coubertinfrancia báró irányításával, ami a modernkori olimpiai mozgalom születésének a napja is egyben. A 16 alapító között szerepelt a magyar Kemény Ferenc is, aki a hazai olimpiai mozgalom első úttörője, és a Magyar Olimpiai Bizottság alapító titkára volt.

Több mint 50 évnek kellett eltelnie azonban, hogy a világ hivatalosan is megemlékezzen a modern olimpizmus eszméjének atyjairól.

A NOB 1948. januárjában hagyta jóvá az Olimpiai Nap ötletét, ami a szervezet megszületéséről emlékezik meg, mely az olimpiai mozgalom egyfajta „születésnapja” is egyben. A NOB 42. Nemzetközi Ülésén, Svájcban, St. Moritz városában született meg a hivatalos egyezség. Az Olimpiai Nap először június 23-án került megrendezésre, összesen 9 ország nemzeti olimpiai bizottságának részvételével, ezek az országok a következőek voltak: Ausztria, Belgium, Kanada, Nagy-Britannia, Görögország, Portugália, Svájc, Uruguay és Venezuela. Az olimpiai világnap rendezésének ténye 1978-ban az Olimpiai Chartába is beiktatásra került.

1987-ben a NOB ’Sport for All’ bizottsága a rendezvénnyel kapcsolatosan elindította az olimpiai napi futást annak érdekében, hogy minden NOB-tagország megemlékezzen és ünnepeljen az Olimpiai Napokon, azzal a céllal, hogy elősegítse a férfiak, a nők és a gyermekek sportolási lehetőségét, függetlenül attól, hogy atletikus képességgel rendelkezik-e, avagy csak amatőr hobbisportolóról van-e szó. Az első olimpiai napi futás hossza 10 kilométer volt, 45 NOB-tagország részvételével. 2006-ban már 161 tagszövetség vett részt az olimpiai világnapi versenyen.

Idén a 2024-es nyári olimpia rendező városában, Párizsban is különleges eseményként kezelik az olimpia napját. A francia főváros több pontján is sportbemutatókat, illetve versenyeket tartanak június 23-án – írja az insidethegames.biz. Az eseményt a Francia Olimpiai Bizottság elnöke, Dennis Masseglia, Párizs polgármestere, Anne Hidalgo és a párizsi olimpia szervezőbizottságának elnöke, Tony Estanguet közösen nyitják meg. Az ingyenes rendezvényt a látogatók a város több híres épületénél élvezhetik, mint az Eiffel-torony, vagy a III. Sándor híd, és a különböző sportágakba nyerhetnek betekintést a labdajátékoktól kezdve a vízi sportokig. Az esemény fénypontja a 2024 méteres éjszakai futás, ahol a versenyzők foszforeszkáló színekben teljesítik a távot. A 2 kilométeres táv az Invalidusok házától az Eiffel-torony lábáig tart, és célja a hazai rendezésű olimpia népszerűsítése.

Habár az Olimpia Napja hivatalosan június 23-a, a jövő évi Európa Játékok helyszínén, Minszkben már három héttel ezelőtt megtartották az ezzel kapcsolatos eseményt. A sportbemutatók mellett ezen a napon rakták le a strandlabdarúgó-pálya alapkövét, ami a jövő évi kontinenstornán a népszerű strandsportág mérkőzéseinek ad majd helyet.

(MOB)