Hosszú Katinka nem számol, de várja már a vb rajtját

Száz nappal a Budapesten és Balatonfüreden sorra kerülő vizes világbajnokság előtt alkalmi bélyeget bocsátott ki a Magyar Posta. Az eseményen megjelent a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka is.

A szinkronúszó versenyek jövendő helyszínén, a Városligeti-tónál tartott sajtótájékoztatón Hosszú Katinka elmondta, ő maga nem szokott visszaszámolni egy világverseny előtt sem, azonban most már nagyon várja, hogy 100 nap múlva elkezdődjön a hazai rendezésű világbajnokság és a világ legjobb úszói megismerhessék Budapestet.

Majtényi Kálmán, a Magyar Posta Zrt. vállalati vezérigazgató-helyettese kiemelte, az idén 150 éves cég számára természetes, hogy saját eszközeivel hozzájárul a világbajnokság sikeréhez, rangjához. A bélyegről elmondta, a Tatai Tibor grafikus által tervezett alkotáson – amelyet 200 ezer példányban hoznak forgalomba – a vízre utaló világoskék alapszín mellett megjelenik a világbajnokság logója, illetve két kabalafigurája, Lali és Lili. A bélyeg ára 435 forint, ezáltal nemzetközileg feladható.

A sajtótájékoztatót követően a világbajnokságon induló magyar sportolók közül néhányan, köztük Hosszú Katinka és a vb önkéntes csapatának tagjai közösen környezetbarát papírliliomot eresztettek a Városligeti-tóba.

A világbajnokságot július 14-30. között rendezik 5 helyszinen. Az úszás és műugrás versenyeinek a Duna Aréna, a szinkronúszásnak a Városliget, a vízilabdatornának a margitszigeti Hajós Alfréd uszoda, a 27 illetve 20 méteres toronyugrásnak a Battyányi tér előtt a Duna illetve a hosszútávúszó számok küzdelmeinek Balatonfüred ad otthont.

(MOB-MTI, fotó: Szalmás Péter)