Hat év után újra magyar 1-2

Csupán a papírformát igazolta két extraklasszis: Milák Kristóf arany-, Kenderesi Tamás ezüstérmet szerzett 200 pillangón a glasgow-i Európa-bajnokság harmadik napján. Legutóbb hat éve fordult elő, hogy magyar 1-2 született az Európa-bajnokságon.

A 2012-es debreceni Eb-n 200 pillangón (Cseh László-Biczó Bence), illetve 400 vegyesen (Cseh-Verrasztó Dávid) volt utoljára magyar arany-ezüst kombi – nos, azóta felnőtt egy új generáció, így a pille egykori két dobogósának a helyére állt most Milák Kristóf és Kenderesi Tamás.

Tamás a középdöntő után még azt mondta, ha esetleg nem menne el annyival Kristóf, mint amúgy szokott, és csak fél testhosszal vezetne csupán, akkor… Nos, nem annyival vezetett. Milák valami irtózatos tempóban vágtázott el a többiektől, féltávnál 1.83 másodperccel járt Cseh László Európa-rekordjának részideje előtt – sőt: Michael Phelps kozmikus, cápadresszes világrekordjának százas részidejét is verte (52.76 vs 52.88). Emiatt aztán kissé kifulladt a végére, így a hőn áhított Európa-csúcs-döntés elmaradt, Debrecenben még 0.01-re volt tőle, itt 0.09-re, ugyanakkor figyelemreméltó, hogy újfent 1:53-on belülre került.

Az úszósport történetében erre öten voltak képesek: Michael Phelps ötször, Cseh László 2008 után (amikor az 1:52.70-es Európa-csúcsát úszta Pekingben) 2016-ban az Eb-t nyerte meg 1:52.90-nel, míg Chad le Clos 2012-ben, Takeshi Matsuda 2008-ban szagolt be épphogy 1:53 alá. 1:52.7-es (vagy jobb) időre kizárólag Phelps és Cseh volt képes eddig, Milák Kristóf 18 évesen, négy hónap leforgása alatt kétszer is. Textilben Phelps erre egyszer volt képes, még a 2007-es vb-n… Kristóf ráadásul a versenyt követően kijelentette: régóta úszta „ilyen hülyén” a kettő pillét, merthogy túlzottan elkezdte a versenyt, így „csupán” az Európa-bajnoki csúcs jött össze – mondjuk ez is méltó élete első felnőtt világversenyen szerzett aranyérméhez.

Kenderesi Tamás biztos kézzel húzta be az ezüstöt, a többiek meg sem tudták szorongatni olimpiai bronzérmesünket, aki másfél másodpercet adott az egy visszalépés miatt döntőbe került ifjú olasznak, Federico Burdissónak.

Másik döntősünk, Németh Nándor remekül beleállt a száz gyors első felébe, harmadiknak fordult, ám a hajrára kissé elfogyott – amikor a bölények igazán megindultak, ő akkor kezdett visszaesni, így végül hatodik lett. Országos csúcsdöntést tervezett (48.26), ha ez sikerül, azzal meglett volna az érem.

A középdöntőben szereplők közül szintén a 200 pillések vitték a prímet a hölgyeknél: Kapás Boglárka „szívből úszva” jutott tovább harmadikként, míg Szilágyi Liliána ötödikként kvalifikálta magát. Ugyanakkor a második etap jelentette a végállomást Verrasztó Dávidnak 200 vegyesen, Horváth Dávidnak 100 mellen és Bohus Richárdnak 100 háton.

A nap krónikájához tartozik, hogy az európai szövetség közleményben jelezte: az időmérő berendezés – egészen pontosan a startjelző mechanika – hibás konfigurációja miatt a szombati első hat versenyszám eredményeit 0.1 másodperccel módosítani volt szükséges: az észlelt hiba és az éjszaka elvégzett tesztek alapján bebizonyosodott, hogy a készülék ennyivel később indította el magát az időmérést a startszignál elhangzása után. Mindez azt jelenti, hogy Késely Ajna 800 gyorson elért ideje 8:22.01-re módosult, de még így is junior Európa-csúcs (mint ahogy Adam Peaty világrekordja is „megmenekült” elvben, hiszen több mint egy tizeddel döntötte meg, azaz még az 57.10 is új csúcs).

Európa-bajnokság, 3. nap – a magyar döntősök eredményei

Férfi 200m pillangó

  1. Milák Kristóf 1:52.79
  2. Kenderesi Tamás 1:54.36

Férfi 100m gyors

  1. Németh Nándor 48.55

Nyilatkozatok

Milák Kristóf:

“Az elejétől kezdve menni akartam a saját iramomat, az égvilágon nem láttam senkit, nem figyeltem semmire. Sajnálom a végét, de ez van, ha ilyen erősen kezdem el az első százat és megdöglök rajta – ezért fogytam el a finisre. Rég úsztam ilyen idiótán a kétszáz pillét.”

Kenderesi Tamás:

“Az érem benne volt, ezt akartam, elértem, most boldog vagyok. Kristóf egyelőre megfoghatatlan, olyan az első száza, amivel mindenkit kinyír. Nekem rá kell edzenem a száz pillére, hogy gyorsuljak kicsit, és akkor lehet esélyem a jövőben.”

Németh Nándor:

“Ez egy rémes úszás volt, ráadásul még doppingra is elvisznek, szóval úgy katasztrófa az egész, ahogy van…”

Kapás Boglárka:

“Elég fáradtnak éreztem magam az úszás előtt, kicsit tartottam is ettől a kétszáz pillétől. A medencében viszont nagyon érzés volt, szeretetből úsztam végig, a szívem vitt előre, hiszen imádom ezt a számot, ez talán látszott. És remélem, a döntőben is hasonló lesz, visz a szívem előre, hasonló módon.”

Szilágyi Liliána:

“Elszakadt a dresszem a rajt előtt nem sokkal, emiatt kicsit ideges voltam. Egyenletes úszás volt, jól rápihenve, ebből még bármi lehet a holnapi döntőben. A taktika rendben volt, úgy mentem, ahogy elterveztem.”

Verrasztó Dávid:

“Hát ez nagyon nem volt jó… De legalább van négy napom a négyszázig, hogy javuljak, mert van még min dolgozni.”

Horváth Dávid:

“Nem tudok annyira örülni ennek az egyéni csúcsnak így, hogy nincs meg a döntő. Hiába úsztam a legjobbamat, ha most ez sem volt elég a továbbjutáshoz… Viszont ebből legalábbi látszik, hogy elindultam valamerre, és azt hiszem, most végre jó úton vagyok.”

Bohus Richárd:

“Szerintem a fordulómon ment el, de nagyon jól éreztem magam háton. Nagyon-nagyon jó lesz ez a száz, ha lesz mögötte igazi munka.”

(musz.hu)