A vélemény szabadsága:

A Magyar Edzők Társasága honlapján helyt ad minden szakmai véleménynek, még ha nem is ért mindenben egyet a véleményezővel. A sportszövetségek szakmai vezetése a döntéshozó a szakmai kérdésekben. Övék a döntés, övék a felelősség.

/MET/

 

Miért nem lett magyar válogatott Renato Sulic?

 

Egymást érik a meglepetések a férfi kézilabdázók Horvátországban zajló Európa-bajnokságának küzdelmei során. Persze minket, magyarokat nem az izgat igazán, hogy például Horvátország nem jutott a legjobb négy közé – sokkal inkább kesergünk a magyar válogatott minden várakozás alatti szereplésén.

Ezek a „kesergések” persze nem változtatnak a lényegen, de azért néhány apróság felvetése talán így sem érdektelen. Most éppen azt szeretném felemlíteni, hogy az Eb kezdete előtt nem sokkal került be a hírözönbe, hogy a Veszprém harcos beállója, a horvát védekezésspecialista Rernato Sulic magyar állampolgárságot kapott. Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy ha magyar lett, ugyan miért nem játszott a magyar válogatottban, hiszen rá saját nemzete válogatottja már emberemlékezet óta nem tart igényt.

A felvetést azért is jogosnak érzem, mert éppen ez a pont, a jobboldali kettes pozíció volt a magyar védekezés leggyengébb láncszeme. A Veszprémben néha játszik, többet nem játszik szerepre kárhoztatott Ancsin Gábor most erejét meghaladó feladatot kapott, amelyet bizony nem tudott megfelelően ellátni. Nem is tehette, hiszen a Veszprémben messze nem kap annyi játéklehetőséget, amennyivel a háta mögött kiderülhetett volna: képes-e egy ilyesfajta igénybevételnek ezen a szinten eleget tenni?

Mivel tőle a veszprémi percek után ez nem is volt reálisan várható, kétszeresen is kézenfekvő lehetett volna, az egyébként is kitűnő, erőszakos védőmunkájáról híres Sulic szerepeltetése, aki ráadásul a támadásokban is gólveszélyt jelent. Ám ez a téma szóba sem jött. Ha pedig Sulic nem játszik a válogatottban, akkor miért kellett magyarosítani? Csak nem azért, hogy a Veszprémnek ne kelljen három millió forintot fizetnie, mint létszám feletti külföldiért? Ehhez a takarékossági intézkedéshez csak annyit, hogy a Veszprém a Szerencsejáték Zrt-től ölébe hullott 600 millióból talán inkább kifizethette volna ezt a számukra filléres összeget – ha már nem akarták, hogy Sulic magyar válogatott legyen…

Itt a legnagyobb baj az, hogy sem a Veszprém, sem a Szeged egyetlen piillanatig sem érdekelt a magyar válogatott jó szereplésében. Ahogy már korábban is merészeltem megírni, a veszprémi milliárdosokat kizárólag a saját klubérdekeiket hajtják, melynek végcélja a BL-megnyerése. A magyar válogatott pedig le van fütyülve.

De nehogy bárki is elfogultsággal illessen, a Szeged esetében hajszálra ugyanez az alaphelyzet. Ott is össze-vissza vásárolgat Pastor edző és kisegyüttese, amely a magyarok megtartásában egyetlen pillanatig sem érdekelt. Erre legjobb példa, ahogyan annak idején könnyedén elengedték Mikler Roland kezét, s hozták helyébe a nála hat évvel idősebb kapust, José Sierrát…

S hogy ezzel ne legyen vége a történetnek, megemlíteném Momir Ilicset is, aki szintén nem is olyan régen kapott magyar állampolgárságot.

Ő is megspórolt három milliót kenyéradójának, a veszprémi klubnak.

(jochapress / Jocha Károly)