„Buenos Aires készen áll a világ legjobb ifjú sportolóinak a vendéglátására”

Csapatvezetői értekezletet tartottak az októberi ifjúsági olimpia szervezői április 23. és 26. között az argentin fővárosban. A Buenos-Aires-i multisport-eseményen a MOB részéről dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató és Dósa Viktória, az igazgatóság főmunkatársa vett részt. „Számos érdekességet láthattunk, tapasztalhattunk, illetve fontos lépéseket tettünk a Magyar Ifjúsági Olimpiai Csapat részvételének előkészítésére. Buenos Aires készen áll a világ legjobb ifjú sportolóinak a vendéglátására” – mondta az igazgató, aki részletes tájékoztatást adott a MOB honlapjának.

„Viví el futuro” avagy „Feel The Future”, azaz „Érezd a jövőt!” a jelmondata a III. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékoknak, amelyre kevesebb, mint fél év múlva kerül sor Buenos Aires-ben.

Gazdaságos, fenntartható ifjúsági olimpiai játékok rendezése a végső cél, amellyel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a világ ifjúsági korú sportolói részére az olimpizmus értékeit kívánja közvetíteni, illetve a résztvevőket megnyerni az olimpia ügyének, szellemiségének és gondolatiságának.

A szervezőbizottság elnöke köszöntőjében meghatározta az esemény esszenciáját, kissé eltérve a korábbi ifjúsági olimpiáktól és visszatalálva az olimpiai mozgalom gyökeréhez, a sporthoz. Gerardo Werthein hangsúlyozta, hogy a sport, azon belül a magas szintű versenysport az ifjúsági olimpiai játékok szíve-lelke, ez köti össze a résztvevő 206 tagországot, a versenyprogramban szereplő 32 sportágat irányító világszövetséget, a rendező várost és az olimpiai mozgalmat irányító NOB szervezetét. Ennek megfelelően a sport, méghozzá az innovatív sport kerül a program célkeresztjébe azzal, hogy a kultúra és nevelés vízióját továbbviszik, sőt hangsúlyozott szerepet adva a résztvevő ifi olimpikonok életpályájukra történő felkészítésében, amely mindenképpen kiemelt funkciója az eseménynek. Változásként lehet értékelni azonban, hogy immár a sportot, mint prioritást határozza meg mind a NOB, mind a szervezőbizottság, szemben a korábbi versenyekkel, ahol a sport, a kultúra és a nevelés is egyenlő szerepet és funkciót kapott, és sokkal inkább egy fesztivál irányába vitte el az esemény karakterét.

Az ifjúsági olimpiai falu készen várja a 1999 leány és 1999 fiú sportolót. Az olimpiai mozgalom életében első alkalommal lehet elmondani, hogy azonos létszámban fognak részt venni a „gyengébb” és az „erősebb” nem képviselői, ez pedig komoly eredmény és előrelépés a nemek közti egyenlőség erősítése szempontjából. Várhatóan mind a 206 tagország részt fog venni a játékokon és a legjobb versenyzőivel fogja magát képviseltetni; az olimpiákhoz illő világszínvonalú versenyekre, részvételre és eredményekre lehet számítani.

A magyar csapat – versenyzőkkel, csapatirodával, edzőkkel, az egészségügyi stábbal – várhatóan 118 fős lesz. 23 sportágban 77 sportoló részvétele reálisnak tűnik, ezzel pedig a magyar csapat mindenképpen a legnagyobbak közé fog tartozni, különösen azért is, mert az országonkénti egyéni sportolói létszám nem haladhatja meg a 75 főt. Magyarország képviseletében 68 egyéni sportolóra (38 leány és 30 fiú) számíthatunk. A női strandkézilabdában megszerezett indulási joggal, első alkalommal, csapatsportban is jelen leszünk. A valaha volt legnagyobb csapat és küldöttség szinte biztosra vehető, amit a magyar utánpótlás sikereként értékelhetjük. A magyar csapat mentora a sportlövő olimpikon, ifi olimpiai bajnok Péni István lesz.

Buenos Aires mindenki előtt világvárosként ismert, lakosainak száma meghaladja a 3 milliót, az ingázókkal együtt a napi forgalma jóval 6 millió fölött van, de a külvárosokkal együtt a lakosok létszáma eléri a 13 milliót is. A város tömegközlekedése kiterjedt és hatékony, amit akkreditációval korlátozás nélkül és térítésmentesen lehet használni az esemény alatt.

Októberben – ami ott a téli időszak végét jelenti – a várható időjárását tekintve a város átlaghőmérséklete 18 Celsius fok, a hőmérséklet átlagos felső értéke 22, míg alsó értéke 13 Celsius. Hűvös és esős időre lehet számtani.

A III. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokat 2018. október 6. és 18. között rendezik az argentin fővárosban.

A magyar csapat alakulását a MOB honlapján itt követhetik nyomon.

Az esemény hivatalos oldala: buenosaires2018.com, Facebook-oldala pedig itt található.

(MOB)