Bánhidi: korábban soha nem indultak kilencen a fináléban

Bánhidi: korábban soha nem indultak kilencen a fináléban

Bánhidi: korábban soha nem indultak kilencen a fináléban

Bánhidi Ákos csapatmenedzser szerint a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó válogatottnál kicsit mindenki megkönnyebbült azzal, hogy az első napon, szombaton ötödik helyével pontszerző lett 1500 méteren Liu Shaolin Sándor a pjongcsangi téli olimpián.

Önmagához képest a 19 éves Liu Shaoang szerepelt gyengébben, akit az elődöntőben kizártak. A sportvezető róla megjegyezte: fiatal kora ellenére rendkívül jól ismeri magát, tisztában van azzal, hogy mereven versenyzett. Hozzátette, továbbra is nagy a potenciál az MTK minden távon junior világbajnok tehetségében és a legjobb számai, az 500 és az 1000 méter még csak ezután következnek.

Bánhidi az idősebb Liu fivér döntőjét elemezve kifejtette, neki sem a leghosszabb egyéni verseny az erőssége, ennek ellenére kiválóan szerepelt a fináléban, de miután ütközött a címvédő kanadai Charles Hamelinnel és visszaesett a nyolcadik helyre, már nem volt esélye az éremszerzésre.

Az 500 méter selejtezőjéből továbbjutott Keszler Andreával és Jászapáti Petrával nagyon elégedett volt, mert – mint emlékeztetett rá – mindketten nehéz szituációt oldottak meg jól. Kiemelte, mindkettő “saját magának kaparta ki a gesztenyét”. Előbbi egy elrontott rajtot követően az újraindított futamban már kiváló versenyzéssel lett negyeddöntős, utóbbi pedig gyorsan reagált, miután hárman egyszerre elestek az egyik kanyarban.

“Lina jobban örült a továbbjutásomnak, mint én” – utalt a harmadik olimpiáján szereplő Keszler Andrea arra, hogy a mindig szigorú kínai edző milyen nagyra értékelte továbbjutását, azt, hogy  olyan futamból sikerült negyeddöntőbe kerülnie, amelyben Vancouver bronz- és Szocsi ezüstérmese, az olasz Arianna Fontana, továbbá a szintén nagyon erős holland Suzanne Schulting is szerepelt.

A versenyzők elbeszélése alapján a jég minősége sokat romlott, amióta a műkorcsolyázók is használják a csarnokot. Ahogy ők fogalmaznak, törik a jég, emiatt van sok esés.

Liu Shaolin ötödik helyével folytatódott a magyarok pontszerző sorozata a téli játékokon, ugyanis ebben a sportágban 2006 óta minden olimpián volt legalább egy legjobb hat közötti eredmény. A szocsi szereplésénél máris eredményesebb a magyar csapat, amely négy éve egy hatodik helyet ért el a női váltó révén.

A csapatmenedzser a Kossuth rádiónak nyilatkozva elmondta, nagyon értékes az 5. helyezés, óriási érték a pontszerzés, de a magyar csapat a magukban megrakott magasságokat szeretnék elérni. Ugyanakkor tisztában vannak vele, magasan van a léc.

„Ebben a sportágban is vannak távspecifikumok, és Sanyitól valamint a többiektől is 500 illetve 1000 méteren is többet várhatunk. Elsősorban ez a két táv, amire próbáljuk őket húzni. Ez a mostani egyébként is egy „horror döntő” volt, hiszen korábban soha nem indultak kilencen a fináléban. Ráadásul három országból is két-két versenyző volt ott, ami hatalmas előny” – mondta Bánhidi Ákos.

Hozzátette, a magyar versenyző így is nagyon jól ment, hiszen sorra előzte riválisait, de volt egy kisebb ütközése, minek következtében visszacsúszott és kétszer felmászni a mezőny elejére nagyon nehéz.

A rövidpályás gyorskorcsolya küzdelmei kedden folytatódnak a férfi 5000 méteres váltó elődöntőjével, a férfi 1000 méter selejtezőjével és a női 500 méter végcsatározásaival. A magyar staféta mellett a Liu testvérpár, illetve Jászapáti és Keszler lesz érdekelt.

(M4 Sport)

 

By |2018-02-11T20:21:03+00:00február 11th, 2018|Archívum, Hírek|0 Comments