A Magyar Edzők Társasága honlapján helyt ad minden szakmai véleménynek, még ha nem is ért mindenben egyet a véleményezővel. A sportszövetségek szakmai vezetése a döntéshozó a szakmai kérdésekben. Övék a döntés, övék a felelősség.

/MET/

Így garasoskodik Hemingway úr Kispesten!

 

Nincs az a pénz, vagy van az a pénz? Bár csak az előző mondat második felét tulajdonítják a Budapest Honvéd FC-t 2006 óta birtokló G. Hemingway úrnak (született Szabó György), de tulajdonképpen mindkét állítás is hozzá köthető.

Hogy mélységeiben miként lavíroz a milliárdos üzletember, ez különösebben nem érdekel. Ami egy kicsit „rámozdított” a  személyére, az a napokban a Nemzeti Sportban olvasható rövid információ volt. A klubtulajdonos ugyanis arról is szólt, hogy a Honvéd edzőmeccsére érkező drukkerek hozzanak magukkal fejenként 1000 forintot, mert hogy csak ennyiért nézhetik meg az éppen Kispesten zsoldoskodó aranylábúakat.

Eddig azt hittem, hogy Hemingway úr jó üzletember, de e sorok olvastán egy kicsit meginogtam. Jómagam nem járok semmiféle edzőmeccsekre, tehát nem hazabeszélek. Azt viszont így is ki merem jelenteni, hogy erre hatalmas pénzekkel támogatott, gyengécske magyar labdarúgásra bizony ráférne, hogy minél többen nézzék meg a meccseiket.

A szenvedélyes drukkerek jelentős része bérletes, de vannak olyan „csórók” is, akik nem minden meccsre tudnak belépőt váltani, vagy éppen egyáltalán nincs erre pénzük. Különösen nem akkor, amikor egy edzőmeccs okán akarják kihúzni a zsebükből az ezrest. Ha meggondoljuk, a száz, de legfeljebb 2-300, az edzőmeccset látni kívánó rajongó jegyeiből összegyűjthető 1-2-300 ezer forint kb. annyit jelenthet a Honvéd kasszájában, mint egy magánembernek 10, vagy 20 forint.

Ám ez a valóban jelentéktelen összeg is hiányzik Szabó úr költségvetéséből, bár ezzel legfeljebb egy szertárost tud kifizetni egy hónapra. Arra még véletlenül sem gondol ez a jó ember, hogy ha ingyen engedné be az edzőmeccsekre az érdeklődőket, azzal mindenki jól járna?

Bár lehet, hogy egészen máshol kell keresnünk a megoldást. Talán bizony így is meg lehet gazdagodni. Van egy olyan mondás is, hogy „Aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli!” Megint máshol az ilyesfajta garasoskodást viszont piti ügyintézésnek tartják.

Hát Szabó-Hemingway úr az utolsó forintot is megbecsüli, ez biztos!  Van az a pénz, amiért érdemes megküzdeni – mondja ő. Inkább legyen kevesebb néző!

De hogy ez a pénz ilyen csekély is lehet?

(jochapress / Jocha Károly)