A vélemény szabadsága:

A Magyar Edzők Társasága honlapján helyt ad minden szakmai véleménynek, még ha nem is ért mindenben egyet a véleményezővel. A sportszövetségek szakmai vezetése a döntéshozó a szakmai kérdésekben. Övék a döntés, övék a felelősség.

/MET/

Csapatépítés helyett oké és gyorstüzelés van

Hangversenyen jártam. A muzsika, pontosabban a karmester, felidézte bennem az ifjú edzőt, aki minden áron valami nagyhoz akarta hasonlítani hivatását. Szép volt, jó volt a sport és testnevelés, de bizony a társadalmi presztizsét alacsonyan mérték.

Így jutottam el a zenekari hasonlathoz. Először a jazz együttesek és a kosárlabda csapatok hasonlóságát elemeztem. Játszik a zenekar tökéletes a harmónia. Következnek a  hangszerek szólói, majd ez megint beleolvad a nagy közös harmóniába. Vezényeltem a csapatot és karmesternek képzeltem magam, akinek a fejében ott a teljes mű és beintéseivel elővarázsolja a győzelmes végrehajtást a csapatból. Boldogan szárnyaltam, működött a felismert párhuzam.

Ekkor elolvastam  Jocha Károly „Mikor szólal meg magyarul Kim Rasmussen?” című írását. A kitűnő újságíró gondolatai visszarángattak a földre. A mai magyar földre. Máris felgyorsítom az átállást, mert ma Magyarországon nem az idill pillanatait éljük. Versenysportunk  a mának élő tömegek látvány igényeit elégíti ki. Nem kell ide karmester, kisugárzásával a csapatot magával ragadó, egekbe röptető edző. Eredmény kell. Ma. Azonnal. A borzalmas következményekre senki sem figyel.

A fiatal tehetségeknek verseny kell. Edzésen, cserepadon nem lehet fejlődni. A jövőt építő edző adagolja a perceket fiatal tanítványának. Ő tolja elé a következő lépcsőfokot. Ő buzdítja, ha kell, segíti, vigasztalja. Beszélgetnek, hatnak egymásra. Készíti a helyét a jövő csapatában, amit együtt kívánnak megélni.

Megnéztem két férfi  élcsapatunk egymás elleni mérkőzésének statisztikáját. 137-126 perc jutott a légiósoknak a 200-ból. A többit osszák el a magyarok! A valóságban mindenféle nyelveken elmondott taktikákat hallunk az időkéréseknél. Sok oké, oké hangzik el, és megy minden változatlanul tovább. Az amerikaiak helyzet nélkül tüzelnek, nincs csapatjáték.A számos idegen ajkú szakvezető hogyan lenne képes lelki kapcsolatba kerülni csapatával, hogyan lenne képes pedagógiai, pszichológiai fogásokat használni?

Eszembe jut egy régi történet. Szakedzőire jártam, az aulában több százan hallgattuk a pszichológia professzor előadását. Egy történetet mesélt egy edzőről, aki egy rangadó szoros, idegtépő végjátékában időt kért, és az mondta csapatának: ”Lányok, hétfőn, a szokott helyen és időben lesz az edzés. Menjenek!”. A csapat fölényesen megnyerte a hátralevő percekben a mérkőzést. Büszkeséggel tölt el, hogy az említett edző az édesapám volt.

Két konkrét példa a kihasználatlanul hagyott lehetőségekre: Somogyi Gergőről(222cm) és Határ Bernadettről(208cm) írok.
Gergő magas(208cm) édesapját én hoztam fel egy Szekszárd melletti faluból, Buttás Pali barátom javaslatára. Megjegyzem, olyan ügyes volt, ha csak 160 cm, akkor is érdemes lett volna foglalkozni vele. Harmadikos gimnazistaként kitűnő tanuló, okos fiú volt. Neki köszönhetem edzői stílusom megváltoztatását. Első, tanítás előtti egyéni edzésünkön a megkövetelt, számomra evidens végrehajtásról megkérdezte: miért? Azóta mindent elmagyarázok, amit tudok. Tanításomnak jobb a hatásfoka. Fia ide-oda vetődik, nem fejlődik, perceket játszik. Évek óta egy központilag kivezényelt edzőt érdemelne, már csak édesapjára való tekintettel is.

Határ Bernadett esete hasonló. Kassai, atyai fotóriporter barátom, Berenhaut Róbert és Berki János nemzeti játékvezető barátom kérdezik tőlem, sok-sok magyar kosárlabdákért szorító szimpatizánsunkkal együtt: Miért nem játszik? Felgerjed  szittya vérem és azonnal leutaznék Sopronba, de én már a 75. évemben vagyok. Talán van alkalmasabb is nálam.

Most az edzőképzés jövője foglalkoztat leginkább. A Testnevelési Egyetem ősztől újból elindítja a szakedző képzést. Bízom benne, hogy valóra válnak a szép tervek és megindulunk felfelé! Csak az nagyon távoli jövő, mire felnő az új edzői generáció. Hiszen nekik is, mint a játékosoknak tűzben kell edződniük.

Nézzünk körül! Keressük tudatosan a tehetséges edzőket! Óvjuk, tanítsuk őket! Magyar szót a magyar fülekbe!

(ifj. Gyímesi János)