A világ egyik legmodernebb pályája lehet a szegedi

A világ egyik legmodernebb pályája lehet a szegedi

A világ egyik legmodernebb pályája lehet a szegedi

Az idén májusi világkupáig (VK) befejeződnek a partvédelmi munkálatok a Maty-éri Kajak-Kenu és Evezős pályán, valamint megújul az eredményhirdető-pódium is.

nagyszabású fejlesztések csak a VK után indulnak be, a 2019-es olimpiai kvalifikációs gyorsasági kajak-kenu világbajnokságig 1,8 milliárd forintból az egész létesítmény átalakul.

Magyarország Kormánya még tavaly döntött arról, hogy a minél színvonalasabb rendezés érdekében a jövő augusztusi kvalifikációs világbajnokságra felújítatja és kibővítteti a szegedi versenypályát, és erre a célra 1,8 milliárd forintot biztosít a pályát kezelő és egyben üzemeltető Nemzeti Sportközpontoknak (NSK). Az NSK, szoros együttműködésben a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel (MKKSZ) még 2017-ben megkezdte a beruházások előkészítését.

„A beruházás egyik legfontosabb eleme az osztósziget fejlesztése, hiszen régi álmunk volt, hogy a versenypálya mindkét oldala funkciót kapjon. Híd épül majd, az osztószigeten pedig kerékpárút létesül. A pálya így más sporteseményeket, például triatlon-versenyeket is kiszolgálhat majd. Megújul a pályához kapcsolódó összes gyalogos-, kerékpáros- és autóút is, a nézőknek kevesebbet kell majd gyalogolniuk a buszmegállókból és javulni fog a parkolási helyzet is, mivel szinte minden irányba nagyobb lesz a Szegedi Olimpiai Központ, vagyis a maty-éri versenypálya területe” – mondja Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke.

A terület bővülni fog a déli zárogát környékének feltöltésével, így nagyobb helyen tudnak majd felépülni azok a mobil létesítmények, amelyekben helyet kapnak a világbajnokságra érkező csapatok. Régi adóságot törleszt a fejlesztés azzal, hogy teljes fedés kap a főlelátó, megújul és bővül a sajtóközpont, teljesen átalakul a céltorony, valamint nagyobb és színvonalasabb lesz a céltorony melletti VIP-épület is, amelynek földszintjén rendezik be a világbajnokságot kiszolgáló teljes egészségügyi központ.

A lelátó mögött szintén bővül a pálya területe, több hely jut majd a televíziós közvetítéseket lebonyolító személyzetnek és technikának, valamint a szervezőbizottságnak is. Ez enyhíti majd azt a zsúfoltságot, ami a céltorony, a VIP-épület és a lelátók mögötti aszfaltúton alakult ki a korábbi világversenyeken.

„A 2011-es világbajnoksághoz képest több országot és több versenyzőt várunk jövőre a pályára és ennek megfelelően több nézőt is a lelátókra. A sportág egyre nagyobb nemzetközi népszerűségnek örvend és egyre népesebb a para kajak-kenusok mezőnye is. Mindehhez hozzátartozik, hogy a tokiói olimpiai- és paralimpiai kvóták 80 százalékát ezen a világbajnokságon lehet majd megszerezni, így nem túlzás azt mondani, hogy soha nem látott érdeklődésre számíthat a jövő évi verseny. Egyébként a Maty-éren nemcsak a látható részek újulnak meg, hanem a teljes pályainfrastruktúra is. Kicserélik a víz alatti kötélzetet, a pálya bójáit, a parti jelzéseket, az indító- és versenylebonyolító informatikai és kommunikációs rendszereket, az osztószigeten pedig kiépítik majd azokat a kameraállásokat, amelyek biztosítják, hogy 2019-ben a televíziós közvetítés minden nézői igényt kielégítsen” – tette hozzá Schmidt Gábor.

Bár a nagyszabású fejlesztések csak az idei VK után indulnak meg, de a májusi versenyre már felújítják a pályát szegélyező partszakasz rézsűjét és megújul az eredményhirdető pódium is. Így kevesebb apró hullám verődik majd vissza a vízre a part felől, a nézők pedig testközelből láthatják a győztes sportolók örömét, akik a döntők után a lelátó előtti stégen lépnek majd először partra.

(MKKSZ)

 

 

By |2018-04-13T22:14:16+00:00március 23rd, 2018|Archívum, Hírek|0 Comments