Sidó Ferenc (Vágpatta, 1923. április 18. – Budapest, 1998. február 6.) kilencszeres világbajnok asztaliteniszező, labdarúgó, edző, sportvezető

Sportolói pályafutása

Számos sportágban és egyesületben versenyzett. Pályafutását 1935-ben a Pozsonyi TE asztaliteniszezőjeként és labdarúgójaként kezdte. 1943-tól 1944-ig a DVTK labdarúgócsapatának kapusa volt, 1946-tól 1947-ig az Elektromos csapatában röplabdázott. 1940-ben az UTE asztaliteniszezőjeként került be a magyar válogatottba. Több alkalommal váltott egyesületet, de 1947-től kezdve már csak ebben a sportágban versenyzett. A második világháború utáni magyar asztaliteniszezés meghatározó egyénisége. 1940-től 1961-ig összesen százkilencven alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, ez idő alatt a világbajnokságokon összesen huszonhat érmet – köztük kilenc aranyérmet – nyert. Az 1953. évi bukaresti világbajnokságon egyesben, férfi párosban és vegyes párosban is világbajnoki címet szerzett. Itt elért világbajnoki címe egyben pályafutása legjobb egyéni eredménye is. 1958-ban a sportág első Európa-bajnokságán tagja volt az Európa-bajnokságot nyert magyar csapatnak. Az aktív sportolástól az 1961. évi pekingi világbajnokság után vonult vissza.

Sporteredményei

Világbajnokságokon kilencszeres világbajnok:
1949, Stockholm:
vegyes páros (Farkas Gizella)
csapat (Kóczián József, Soós Ferenc, Várkonyi László)
1950, Budapest:
férfi páros (Soós Ferenc)
vegyes páros (Farkas Gizella)
1952, Bombay:
vegyes páros (Angelica Rozeanu)
csapat (Gyetvai Elemér, Kóczián József, Szepesi Kálmán)
1953, Bukarest:
egyes
férfi páros (Kóczián József)
vegyes páros (Angelica Rozeanu)
kilencszeres világbajnoki 2. helyezett:
1947, Párizs: férfi egyes
1950, Budapest: csapat (Farkas József, Kóczián József, Soós Ferenc, Várkonyi László)
1951, Bécs:
férfi páros (Kóczián József)
csapat (Farkas József, Kóczián József, Szepesi Kálmán)
1953, Bukarest: csapat (Gyetvai Elemér, Kóczián József, Sebők Miklós, Szepesi Kálmán)
1957, Stockholm: csapat (Berczik Zoltán, Földy László, Gyetvai Elemér, Péterfy Miklós)
1959, Dortmund:
egyes
csapat (Berczik Zoltán, Bubonyi Zoltán, Földy László, Pigniczky László)
1961, Peking: férfi páros (Berczik Zoltán)
nyolcszoros világbajnoki 3. helyezett:
1948, London: vegyes páros (Angelica Rozeanu)
1950, Budapest: egyéni
1951, Bécs: egyéni
1955, Utrecht:
egyes
férfi páros (Kóczián József)
csapat (Földy László, Kóczián József, Somogyi József, Szepesi Kálmán)
1957, Stockholm: férfi páros (Gyetvai Elemér)
1961, Peking: csapat (Berczik Zoltán, Földy László, Péterfy Miklós, Rózsás Péter)
Európa-bajnokságokon háromszoros Európa-bajnok
1958, Budapest: csapat (Berczik Zoltán, Bubonyi Zoltán, Földy László, Gyetvai Elemér)
1960, Zágráb:
férfi páros (Berczik Zoltán)
csapat (Berczik Zoltán, Bubonyi Zoltán, Földy László, Halpert Tamás)
Európa-bajnoki 2. helyezett:
1958, Budapest: vegyes páros (Kóczián Éva)
Főiskolai világbajnokságokon háromszoros főiskolai világbajnok
1951, Berlin:
férfi páros (Kóczián József)
vegyes páros (Farkas Gizella)
csapat (Kóczián József, Szepesi Kálmán)
főiskolai világbajnoki 2. helyezett
1951, Berlin: egyes
Magyar bajnokságokon harmincegyszeres magyar bajnok:
egyes: 1947, 1948, 1951, 1953, 1954
férfi páros: 1946, 1947, 1948, 1949, 1950, 1951, 1953, 1955, 1960, 1961
vegyes páros: 1941, 1942, 1944, 1949, 1950, 1951, 1956, 1958, 1961
csapat: 1940, 1948, 1949, 1950, 1952, 1954, 1961
Edzői és sportvezetői pályafutása
1967-ben a Testnevelési Főiskolán edzői, 1972-ben mesteredzői oklevelet szerzett. Visszavonulása után 1962-ben, majd 1966 és 1968 között a magyar válogatott játékos edzője, egyúttal 1963-ig a Magyar Asztalitenisz Szövetség országos szakfelügyelője lett. 1968-tól 1988-ban történt nyugalomba vonulásáig a Budapesti Spartacus vezetőedzője volt. Irányítása alatt a Budapesti Spartacus kilenc magyar bajnoki címet nyert. Tanítványai közül Klampár Tibor és Jónyer István világbajnokok lettek. Nyugalomba vonulása után a veterán sportolókat tömörítő szervezet, a Swaythling Club vezetője és a Európai Asztalitenisz Szövetség elnökségi tagja lett. 1992-től a Halhatatlanok Klubjának tagja.

Főbb művei
Az asztalitenisz edzésrendszere (Lakatos Györggyel és Várkonyi Lászlóval, Budapest, 1956)
Díjai, elismerései
Magyar Köztársasági Érdemérem arany fokozat (1947)
Magyar Népköztársasági Sportérdemérem ezüst fokozat (1951)
A Magyar Népköztársaság kiváló sportolója (1951)
Szocialista Munkáért Érdemérem (1953)
A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1954)