lemhenyi-dezsoLemhényi Dezső, Kollmann (Budapest, 1917. december 9. – Budapest, 2003. december 4.) olimpiai bajnok magyar vízilabdázó, mesteredző, szövetségi kapitány, nemzetközi játékvezető, id. Lemhényi Dezső politikus, országgyűlési képviselő fia, Tass Olga olimpiai és világbajnok tornásznő férje.

 

Életpályája

Szudétanémet eredetű családba született. Édesapja, id. Lemhényi Dezső politikus, országgyűlési képviselő volt, aki az 1910-es évek végén magyarosította saját és családja vezetéknevét Kollmannról Lemhényire.

Pályafutását úszóként kezdte. 1935-ben először úszott Magyarországon pillangó-stílusban. 1940–1942 között három alkalommal nyerte meg a Báró Wesselényi Emlékversenyt (Tihany és Balatonfüred között, 4,5 km). 1925-től a Budapesti Sportegyesület, 1943-tól az UTE, 1953 és 1959 között a Budapesti Spartacus játékosa, közben 1951-ben a Budapesti Honvéd alapító edzője és játékosa. 1940-ben, 1945-ben, 1946-ban, 1948-ban, 1951-ben és 1952-ben országos bajnokságot nyert együttesek tagja. 1948–1952 között hússzoros válogatott. 1948-ban a londoni olimpián az UTE játékosaként az ezüstérmet szerzett csapat tagja. 1952-ben a helsinki olimpiai játékokon a Budapesti Dózsa sportolójaként az aranyérmet szerzett csapat tagja volt.

1936-tól 1953-ig a VI. kerületi önkormányzat pénzügyi osztályának főtanácsosa, adóhivatali főtiszt. 1954-től mesteredző. 1953 és 1955 között a Budapesti Spartacus vezetőedzője és szövetségi kapitány. 1957-től szövetségi kapitány 1960-ig. 1954-ben és 1958-ban csapata Európa-bajnokságot nyert. 1960-ban a római olimpián csapata harmadik helyezett volt. 1961 és 1969 között Franciaországban volt szövetségi kapitány és klubedző. 1969-től a Központi Sportiskola (KSI) vezetőedzője. 1973 és 1977 között Kanadában edző. 1978 óta nyugdíjas. 1990-től Kanadában, Izraelben, Svédországban, Franciaországban (Strasbourg), Belgiumban és Luxemburgban edző.

1990-től a Magyar Olimpiai Klub elnöke. A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának az elnöke (1993–2003). A Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának a tagja (1995–). A Mező Ferenc közalapítvány elnöke. 1953 és 1960 között vízilabda-játékvezető volt, valamint a játékvezetők testületének elnöke. A Magyar Úszó Szövetség majd a Magyar vízilabda Szövetség elnökségi tagja.

2003. december 4-én, 86. életévében, hosszas betegeskedés után szívelégtelenség következtében hunyt el.

Könyvek

Szerzőként

A vízilabdajáték technikája és taktikája (Jeu de water-polo technique, taktik) (Jacques Meslier-vel) (Éd. Amphora, 1969)
Róla

Gallov Rezső: Butykó (Mező Ferenc Sportközalapítvány, 2009, ISBN 9789630668873)
Díjai, elismerései

Sport Érdemérem ezüst fokozat (1955)
Sport Érdemérem arany fokozat
Az Újpesti Dózsa örökös tagja
Mesteredző (1961)
Magyar Köztársasági Sportdíj (1992)
MOB Érdemérem (1996)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1997)
A FINA ezüstjelvénye (1998)
International Swimming Hall of Fame tagja (1998)
NOB Olimpiai Érdemrend ezüst fokozat (1999)
Csik Ferenc-díj (2003)
A Magyar Vízilabda-szövetség örökös tiszteletbeli elnöke
Racing Club de Paris örökös tagja
Emlékezete

2005-ben az ő nevét vette fel az általános iskola Budapest XVI. kerületében, Sashalmon a Hősök fasorában.
Lemhényi Dezső Ifjúsági Kupa