pentathlon

Martinek János a férfi, Kállai Ákos a női öttusa-válogatott kapitánya

Martinek Jánost nevezték ki a felnőtt és junior férfi versenyzők, Kállai Ákost pedig a női öttusa-válogatott szövetségi kapitányává.

“Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem az elmúlt évek során, melyeket nagyon fontosnak tartok továbbadni. Soha nem szakadtam el annyira a sporttól, hogy ne lássak bele pontosan, ne lássam, hogy milyen változások történtek és milyen változásokra van szükség” – idézte a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) pénteki hírlevele a versenyzőként kétszeres olimpiai-, négyszeres világ- és egyszeres Európa-bajnok Martineket, aki az elmúlt években megbízott főtitkárként dolgozott.

Hozzátette: elsősorban szellemi és nem szakmai problémákkal kell megküzdenie a szövetségi kapitánynak. A megváltozott világban a versenyzők motiváltsága, hozzáállása is új szemléletet kíván – hangsúlyozta.

A női válogatott élére kinevezett Kállai – aki korábban csapatban és váltóban is volt világbajnok, az elmúlt időszakban pedig az utánpótlás korosztályokat irányította – úgy véli, rengeteg feladat vár rá és nagy kihívásokkal kell szembenézni, de hozzátette, őt “mindig is motiválták a komoly feladatok”, így “ez nem okozhat gondot”.

Kifejtette: szeretné Martinek Jánossal kialakítani azt a munkamódszert, amivel garantálhatják az előrelépést, biztosíthatják a megfelelő felkészüléseket. Szeretné, ha az eredményesség terén is látványos lenne a javulás – hangsúlyozta.
“Abban bízom, hogy a tokiói ötkarikás játékokra már egy ütőképes és eredményes csapattal utazhatunk” – mondta.

A MÖSZ elnökségének pénteki döntése értelmében az utánpótlás irányításáért ezentúl a székesfehérvári Szloboda József felel, aki évek óta tagja volt a fiatal versenyzőket felkészítő csapatnak.

A szövetség január 4-én írt ki nyílt pályázatot a férfi és külön a női, valamint az utánpótlás-válogatottak vezetésére. A múlt pénteki határidőig négyen adtak be pályázatot. Vörös Zsuzsanna, a MÖSZ általános alelnöke az MTI érdeklődésére akkor neveket nem mondott, azt ugyanakkor elárulta, hogy egy szakember jelentkezett a felnőtt férfi, a női vagy az utánpótlás-válogatottak irányítására, egy másik a férfi vagy a női, kettő pedig csak az utánpótlás-kapitányi posztra. A vezetőségnek egy háromtagú bizottság készített előterjesztést.

A megbízások időtartama határozott idejű lesz, 2017. február 1-től 2018. január 31-ig szól, de a felek kölcsönös elégedettsége esetén közös megegyezéssel hosszabbítható évenként az olimpiai ciklus lezárásáig.

Bretz Gyula, a szövetség decemberben megválasztott új elnöke szerint “elegendő számú és jó minőségű pályázat érkezett”, ugyanakkor elismerte, hogy több jelentkezőre számítottak.

“Ennek ellenére szeretném hangsúlyozni, hogy remek szakemberek adták be a pályázatokat” – szögezte le. “Az elmúlt időszakban megháromszorozódott az igazolt versenyzők száma, így tarthatatlanná vált az az állapot, hogy egy kapitány lássa el ezeket a feladatokat. Az eredményességet nem akarta veszélybe sodorni a szövetség, ezért döntöttünk az új felállás mellett” – indokolta az eddigi rendszer módosítását.

Hozzátette: minimum négyéves folyamatban gondolkodnak, mert szeretnék, ha hosszú távon biztosított lenne az öttusázók profi felkészítése és versenyeztetése.

A felnőtt férfi- és női válogatottnak eddig Pálvölgyi Miklós volt a szövetségi kapitánya, de a 72 éves szakvezető november közepén jelezte, hogy szerződése január 31-én lejár, és ő már nem pályázik. Pálvölgyi 2001-ben került a férfiválogatott élére és 2009-től irányította a női csapatot. Kapitánysága idején világbajnokságon 17 arany-, 8 ezüst- és 7 bronz-, Európa-bajnokságon pedig 19 arany-, 11 ezüst- és 10 bronzérmet nyertek a magyar versenyzők.

(MTI)